25 éves a Söndörgő

 2020.05.04 23:20  |  livethemoment.hu  |   1145
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Napra pontosan május 11-én ünnepli 25. születésnapját a Söndörgő. A délszláv népzenei hagyományokon induló, azt újraértelmező, és más irányokkal is kísérletező zenekar a tamburára épülő muzsika világszerte ismert képviselője. A negyedévszázadot a jelenlegi helyzethez alkalmazkodva online koncerttel, beszélgetéssel és filmvetítéssel ünneplik.

„Délszlávnak magyar, magyarnak délszláv. Könnyűnek komoly, komolynak könnyű. Világzenének népzene, népzenének világzene. Testvérnek barát, barátnak testvér. Magyarnak világhírű, világhírűnek magyar. Réginek új, újnak régi." – fogalmazza meg Eredics Salamon, a Söndörgő ellentétekbe foglalt identitását. Atagok négyötöde a Vujicsics Együtteshez kötődő családi szálak miatt szinte belenőtt a délszláv népzenébe. Az együttes első fellépése 1995. május 11-én egy gimnáziumi ünnepséghez kötődik: Eredics Dávid ugyanis nem akart táncolni, így inkább zenekart alapított, és zenészként állt színpadra. Kezdetben a családi repertoárból merítettek, majd az évek során kialakult a saját hangjuk.

A Söndörgő különlegessége, hogy két alaphangszerelést szólaltatnak meg: a húrosok a tamburazenekar, míg a dobok, a harmonika, a fa- és a rézfúvósok a makedón zenekar. Európa és Amerika-szerte is bejárták a legnevesebb koncerttermeket és fesztiválokat.A világ legjobb világzenei együttesei között tartják őket számon, néhány éve a Songlines Music Awards legjobb csapatai közé is bekerültek. Készítettek lemezt az az Amsterdam Klezmer Banddel, tavaly megjelent Nyolc 8 Nyolc című albumukkal pedig más műfajok, például a jazz és a komolyzene felé nyitottak.Közben pedig változások is történtek a zenekarban. „Fél évvel ezelőtt az egyik alapítótagunk, Buzás Attila (tambura bőgő) kiszállt a zenekarból, és ez nagy változást hozott a Söndörgő életében. Hirtelen megállt az élet, most pedig megállt minden más is körülöttünk a COVID-19-nek köszönhetően.

Új zenésztársunk, Dénes Ábel (nagybőgő) decemberben csatlakozott hozzánk. Nagy munka kezdődött, sok próbával, szerencsére hamar megtaláltuk a “közös hangot”. Közben szerveztük a számunkra vírus nélkül is furcsának ígérkező jubileum megünneplését. Újra kellett értelmeznünk magunkat, amely időbe telt, de végül minden startra készen állt. Franciaország, Németország, Norvégia, és nem utolsósorban az itthoni koncertsorozat terve.Ezek a tervek megmaradtak, tolja maga előtt a vírus, addig pedig itt a lehetőség és az idő, hogy új zenéken gondolkodjon az ember” – emeli ki Eredics Áron.

De természetesen a 25 éves jubileum megünneplése nem maradhat el. 2020. május 11-én este 6 órától a Söndörgő Facebook oldalán élő online koncertet adnak, majd beszélgetnek az elmúlt 25 évről. Az estét egy már 10 éve a fiókban heverő felvétellel zárják. A zenekar 15 éves születésnapján, a Müpában rögzített koncerten olyan zenésztársakkal álltak egy színpadon, mint Ferus Mustafov, Vujicsics együttes, Sebestyén Márta, Herczku Ágnes, Szalóki Ági, Versendi Kovács József, Kovács Antal, Tompos Kátya és Szőcs Artúr.


Söndörgő 25 – Online Birthday Party
2020. május 11. 18 óra, Facebook
facebook.com/events









TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 329 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1809637.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: