A Börtön című dallal debütál a Ketch zenekar

 2021.05.26 19:32  |  livethemoment.hu  |   1135
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Hányféle börtönbe kerülhetünk az életünk során? Egy toxikus kapcsolatról és az abból eredő belső konfliktusról szól a Ketch Börtön című száma. Az öt fiatal zenészből álló csapat a Kőbányai Zenei Stúdióban alakult, hangzásvilágukat fuvola és hárfa teszi egyedivé. Az érzékeny témát feldolgozódebütáló dalukhoz sejtelmes képi világú klipet készítettek.

A Ketch zenekar 2020-ban alakult öt, eltérő zenei háttérből érkező zenészből. Először a Kőbányai Zenei Stúdióban egy vizsgadalhoz rögtönzött alkalmi felállás során játszottak együtt, és rögtön érezték, megvan közöttük az összhang zeneileg és gondolkodásban is. Első koncertjükön Szentendrén még akusztikus felállásban, főleg feldolgozásokat játszottak, azután belevetették magukat a saját dalok írásába. A Börtön című számukat Pink Edvárd zenei produceri közreműködésével készítették.

„A Börtön nagyon különleges számunkra, hiszen ez a debütáló dalunk. Azért szerettük volna különálló dalként kiadni, mert hangulatában és zeneileg is eltér a többi számunktól. Amikor azon gondolkodtunk, hogy műfajilag hova sorolnánk be, arra jutottunk, hogy nem tudunk és nem is szeretnénk ráhúzni semmiféle konkrét műfaji címkét. Valaki a populáris dalok közé sorolná, más azt mondaná, hogy indie, de valójában egyik sem száz százalékig. Sok minden keveredik benne, a hárfától kezdve, az 5/8-os ritmuson át az orkesztrális elemekig. Inkább hadd beszéljen rólunk a dal, ne pedig mi róla, elvégre ez az egyik fő hajtóereje annak, amiért elkezdtünk zenélni” – meséli Jolis Carmen a zenekar énekenője, a Börtön szövegének írója. Amikor a szöveg elkészült még egy jóval pörgősebb, dühösebb, elengedő hangulatú dallamot társított hozzá, ám amikor a zenei producer is megismerte a szöveget megszületett a dallamvilág, ami azt a lírai, érzelmileg ingadozó hangulatot és érzetet tükrözi, amit a szöveg valójában megtestesít.

A dal egy toxikus kapcsolatról és az abból adódó belső konfliktusról szól, a maradj vagy menj közötti őrlődésről. „Nekem személy szerint rengeteget segített az, hogy a soraimból, amik egyébként igen nehéz és komplikált érzelmeket, helyzetet kíséreltek megfogalmazni, ilyen fantasztikus dalszerzési folyamat bontakozott ki Edivel és a zenekarral. Kicsit olyan volt, mint egy terápia. Ha csak egy embert is kiemel egy „zsákutcából”, toxikus élethelyzetből az, hogy rátalál ez a dal, akkor elértük vele a célunkat” – emeli ki Carmen.




Forrás és kép: thefusion.hu




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 307 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1805959.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: