A Dal 2019 - Varga Miklós és két gyermeke az első elődöntő vendége

 2019.02.09 19:57  |  G.Zoli  |   1707
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Varga Miklós és két gyermeke lesz A Dal 2019 első elődöntőjének vendégfellépője, az adást 19 óra 30 perctől láthatják a Duna Televízió és a Duna World csatorna nézői - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.

"Szerintem nagy meglepetést nem fogunk okozni: egy olyan dal hangzik majd el, amit eddig főleg hozzám kötöttek, de most hárman adjuk elő" - árulta el az énekes. A színpadon vele lesznek gyermekei, Varga Vivien és Varga Szabolcs is.
"Most lesz az első alkalom, hogy hárman együtt énekelünk tévéműsorban" - tette hozzá Varga Vivien.

A szombati első fázisban kilenc produkció lép színpadra. Közöttük lesz az Acoustic Planet (daluk címe: Nyári zápor), DENIZ (Ide várnak vissza), a Konyha (Százszor visszajátszott), Petruska (Help Me Out of Here), a The Middletonz (Roses), a The Sign (Ő), a USNK (Posztolj), Vavra Bence (Szótlanság), valamint a yesyes (Incomplete).
A dalválasztó show zsűrijében Both Miklós Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő; Vincze Lilla előadó, dalszerző, zenepedagógus, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa és Nagy Feró, énekes, szövegíró, a Beatrice frontembere szerepel.

A verseny ötödik zsűritagja idén is a közönség, amely pontozhatja a dalokat és szavazhat kedvencére SMS-ben. Az érdeklődők A Dal 2019 honlapján (www.adal.hu), valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán már az adások előtt megismerkedhetnek az indulókkal. Az oldalakon extra tartalmak, videók és cikkek is elérhetőek a műsorról.
Szombatonként 19 óra 30 perctől a két műsorvezetővel, Dallos Bogival és Fehérvári Gábor Alfréddel, Freddie-vel kereshetik a Duna Televízió és a Duna World nézői Magyarország legjobb dalát.


MTI
Kép: G. Zoli - Varga Miklós - NAGY FERÓ ÉLETMŰ KONCERT - BEATRICE 40. 2018. április 7.




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 308 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1806383.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: