A Kowalsky meg a Vega bemutatta legújabb, leglátványosabb videoklipjét!

 2017.11.21 19:50  |  livethemoment.hu  |   2606
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



A Kowalsky meg a Vega egész évben koncertezik és mindig valami újra készül. A 2018-ban betöltendő 15 éves jubileumukra számos meglepetéssel készültek és készülnek. 2017 októberében jelent meg a „kilenc” cím dupla albumuk, amelyen 10 vadonatúj és további 24 korábban megjelent válogatás dal hallható. A lemez a megjelenés napján platina, majd mindössze 21 nap alatt tripla platina minősítést ért el. Az albumról a „Tizenötmillióból egy” című dalhoz elkészítették legújabb (leglátványosabb, legmeghatóbb) videoklipjüket, amelyet 2017. november 21-én az eredeti forgatási helyszínen, Táborfalván mutattak be. A klip rendezője Galler András „Indián”, a szereplők Rádler Judit és Száraz Dénes színművészek, valamint Varga Luca gyerekszínész.

„Hálásak vagyunk azért a támogatásért, amit a klip elkészítéséhez kaptunk a Magyar Honvédségtől és a Honvédelmi Minisztériumtól. Nélkülük ez nem jött volna létre, hiszen ilyen apparátus, ilyen eszközök csak a honvédség tulajdonában vannak. A filmben való közreműködésen túl köszönetet szeretnénk mondani azért, hogy kipróbálhattuk egy hétig az alapkiképzés küzdelmes folyamatát, s így testközelből is megtapasztalhattuk a katonai életet. Egy olyan különleges klip született, amely minden korban megállja a helyét.” – mondta a zenekar frontembere Kowalsky.

A klip rendezője Galler András „Indián” hozzá tette: „Ritkán adatik meg, hogy manapság ilyen volumenű videoklip készülhessen itthon. Külön öröm volt számomra, hogy a zenekar is ennyire kiveszi a részét a munkafolyamatokból, a forgatókönyv írásától a klip előkészületein keresztül az utómunkákig. Az, hogy ők maguk is átélték a hitelesség kedvéért - akárcsak egy hét erejéig - a katonaélettel járó nehézségeket, külön elismerést érdemel. Profi munka volt, tökéletes együttműködés két olyan csapat – zenekar és katonaság – között, akik az életben így nem találkoznak.”

A zenekar másfél évtizedet ünneplő eseményeinek csúcspontja lesz a 2018. február 17-én megrendezésre kerülő Papp László Budapest Sportaréna-béli koncert. Ezúttal nem csak öten állnak majd színpadra, hiszen mind a helyszín, mind maga az esemény is megkívánja a bővített előadói gárdát. A mondanivaló erejében hívő csapat a technikai körítést sem hagyja figyelmen kívül: a tőlük megszokott led falakat és vizuális effekteket is felsorakoztatják egy monumentálisabb, megújult köntösben tálalva. S, hogy minden professzionálisan működjön majd a nagy napon, egy vidéki aréna színpadát rendezik be próbahelyszín gyanánt, ahol a koncertet lemodellezve készülnek a jubileumra. A Kowalsky meg a Vega a 15 évüket összefoglaló eseménnyel egy igazán különleges, spirituális utazást ígér közönsége számára.


Kép: G. Zoli (livethemoment.hu)



A videoklip





Az oldalon található képek szerzői jogvédelem alá esnek



Az esemény további képei





TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 307 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1805904.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: