A díjak helyett a kemény munkában hiszek - nyilatkozta Tommy Emmanuel gitáros

 2019.10.29 17:27  |  MTI  |   757
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



A díjak helyett a kemény munkában hiszek - hangsúlyozza Tommy Emmanuel. A világhírű ausztrál akusztikus gitáros, a tízujjas technika mestere november 10-i budapesti koncertje kapcsán nyilatkozott az MTI-nek.

"Természetesen szeretném megkapni a Grammy-díjat, talán egyszer sikerülni fog. De a díjak nem hoznak megélhetést, csak a kemény munka. Negyven éve utazom a világban és próbálom felépíteni a közönségemet. Imádok utazni, emberekkel találkozni, az életem olyan, amilyet megálmodtam. De tudom, hogy mindig 100 százalékot kell nyújtanom, a YouTube segít, de nem dolgozik helyettem" - mondta Tommy Emmanuel.

A gitáros, akit eddig kétszer jelöltek Grammy-díjra, emailen válaszolt az MTI kérdéseire.
A világ egyik legtöbbre tartott akusztikus gitárosa több mint öt évvel legutóbbi magyarországi koncertje után lép fel újra Budapesten, ezúttal a Barba Negra Music Clubban november 10-én. A 64 éves művész számos alkalommal zenélt már Magyarországon, legutóbb 2014-ben, amikor a pécsi Kodály Központban és a Müpában is játszott.
"64 éves lettem, mint a híres Beatles-számban éneklik, de 24-nek érzem magam. Nagyszerű dolog, hogy ennyi idő után is ilyen sokan kíváncsiak rám, és még jó ideig tervezem a koncertezést" - szögezte le.

Pályafutása több mint fél évszázada tart, évente mintegy háromszáz fellépése van világszerte. Mindössze négyéves volt, amikor gitározni kezdett, pályáját eleinte édesapja, majd a countrysztár Buddy Williams egyengette. Előbb a Trailblazers együttes tagjaként tűnt fel egy tehetségkutatón, majd karrierje azt követően ívelt fel, hogy Sydney-be költözött. A hetvenes években az Ausztráliában kultikus Dragon együttesben játszott, amelynek tagjaként Tina Turnerrel is közös turnén vett részt. Dolgozott az Air Supply-jal és a Man At Work-kel is.
Első szólóalbuma, a From Out of Nowhere 1979-ben jelent meg, ezt azóta huszonöt korong követte, olyan legendák közreműködésével, mint Les Paul, Eric Clapton, Tina Turner, Stevie Wonder, illetve az amerikai country-legenda, Chet Atkins, akivel 1998-ban közöst lemezt készített, és erről a Smokey Mountain Lullaby-t country kategóriában Grammy-díjra jelölték.

"Chet Atkins volt a gyerekkori bálványom, és még ma is hallgatom a zenéjét, bár számos más előadó játéka volt rám hatással, a countrytól a blues-ig, a dzsessztől a klasszikus zenéig. Azok közül, akikkel együtt játszottam, szerintem Stevie Wonder a legnagyobb művész" - jegyezte meg.
Híres tízujjas gitártechnikáját is részben Chet Atkinstől leste el. Mint az interjúban kifejtette, ez egy meglehetősen nehéz technika, de lehetővé teszi számára, hogy egyszerre játssza a dallamot, a ritmust és a basszust. "Persze sokféle stílust játszom és rengeteg zenei műfajt imádok".
A világ 2000-ben, a sydney-i olimpia záróünnepségén csodálkozott Tommy Emmanuelre, amikor három évvel idősebb, elektromos gitáron játszó bátyjával, Phil Emmanuellel duóban lépett fel és óriási sikert aratott. Phil, akivel annak idején együtt kezdte a Trailblazersben, tavaly hunyt el.

"Ő volt a szólógitáros, én pedig kísértem. Együtt nőttünk fel, mindent, amit megtanult, megmutatott nekem. Nagyon jó füle volt, csak belehallgatott egy dalba és már mondta is az akkordokat. A rádióból és a lemezekről tanultuk a zenét, egyikünk sem vett órákat, én sem tudok kottát olvasni a mai napig" - fűzte hozzá Tommy Emmanuel.
A zenész második Grammy-jelölését 2007-ben kapta, The Mystery című szólólemezéért, a Guitar Player Magazine című szaklap olvasói kétszer választották a világ legjobb akusztikus gitárosának. Legutóbbi lemezét, az idén megjelent Heart Songsot John Knowles amerikai gitárossal közösen készítette.
"John nylonhúros akusztikus gitáron játszik, én fémhúroson. Klasszikus, dallamos szerelmes dalokat akartunk rögzíteni, sokat dolgoztunk a hangzáson, mindketten villoghattunk" - idézte fel a zenész, aki következő albumát egy csupa új, saját szerzeményből álló dupla korongnak tervezi.

Tommy Emmanuel ez év végét és 2020 első napjait Hawaiin fogja tölteni, ahol nem szokványos koncertek szereplője lesz. "A Holiday Gataway-sorozat különleges utazás mindenkinek, aki eljön. Nagyszerű gitárosok fognak tanítani, lesznek ukulele és Hawaii gitárleckék is. És végre lesz időm szörfözni!"

Kép: yt




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 307 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1805961.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: