Augusztus 20. - Négynapos összművészeti fesztivál lesz Mosonmagyaróváron

 2019.08.11 19:02  |  G.Zoli  |   662
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Idén ismét négynapos összművészeti programsorozattal várják az érdeklődőket augusztus 17. és 20. között Mosonmagyaróváron, a Szent István Napokon - tájékoztatta az MTI-t a Flesch Károly Kulturális Központ.

A közleményben kiemelték, hogy a négy nap alatt fellép többek között a Quimby, a Budapest Bár, Szikora Róbert és az R-GO, augusztus 20-án pedig az István, a király rockopera koncertváltozata lesz a fő produkció. A Szigetköz legnagyobb, ingyenes fesztiválján idén is számos gyermekkoncert, családi program, kiállításmegnyitó várja a vendégeket.

Augusztus 17-én a fúvószenéé lesz a főszerep, a fesztivál első napján lesz ugyanis a VI. Nemzetközi Fúvószenei Találkozó, amelyen a helyiek mellett külföldi és magyar vendégzenekarok lépnek színpadra. Utána az Ataru Taiko Ütőegyüttes, majd a Fourtissimo zenekar következik, 22 órától pedig a legendás amerikai fesztivál 50. évfordulójára készült, Woodstock 50 című produkciót láthatják az érdeklődők.
Augusztus 18-án retró bulira várják a közönséget, Szikora Róbert és az R-Go, valamint a Neoton Família sztárjai lépnek színpadra, majd utcabál zárja az estét.

Augusztus 19-én Cirkusz az egész világ címmel egész délután gólyalábasok, zsonglőrök, pantomimesek idézik meg a cirkusz világát. A délután és az este folyamán Takáts Eszter, a Budapest Bár, a Quimby és a Mary PopKids is fellép.
Augusztus 20-án délelőtt ünnepséggel, koszorúzással és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket, közben óriásbográcsban mintegy 1500 adag halászlé készül.
A programsorozatra idén először rendhagyó produkcióval készülnek a helyi táncosok, a Fesztivál utcán közel kétszázan táncolnak majd együtt.
Az idei Szent István Napok rendezvénysorozatot az István, a király rockopera koncertváltozata zárja Feke Pál és Dolhai Attila főszereplésével.


MTI




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 329 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1809802.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: