Cure és Kosztolányi - Új klip és jubileumi koncert az Újhold zenekartól – közép-európai Lullaby!

 2021.08.23 19:33  |  livethemoment.hu  |   1814
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Idén már a negyedik videóklipjével jelentkezik az Újhold zenekar. Ennek az az oka, hogy most találtak egy olyan kliprendezőt, akivel közös hullámhosszra kerültek, valamint ezekkel a klipekkel 10 éves éves fennállásukat is ünneplik. Ez a 10 év nem volt folyamatos, hosszabb-rövidebb megszakítások is követték, ezért van az, hogy a nagyközönség tekintetében talán még nem olyan ismert az együttes.

A klip és a zene Kosztolányi Dezső: Ha negyvenéves… című versére készült. A klipet egy szobában forgatták. Mivel a főszereplő ágyban fekszik éjszaka és álmatlanul hánykolódik, a zenekar viccesen közép-európai Lullaby-nak is nevezi a klipet (utalva ezzel nagy kedvencükre, a The Cure együttes Lullaby című klipjére.) Persze a hasonlóság itt véget is ér.
Külön érdekesség, hogy a klip készítője (Dabi István M.) a háttérben korai S8-as, azaz „szuper nyolcas” felvételeit vetíti, melyek a szereplő álmait, emlékeit, tudatalattiját hivatottak képpé formálni.
Az érdekességek sora azonban itt még nem ér véget. A klipben feltűnik az énekes-gitáros-frontember Krasznahorkai László 11 éves fia (ifjabb Krasznahorkai László) mint a főszereplő/lírai én gyermekkori énje. Az csak hab a tortán, hogy gyermekként valóban pont ugyanúgy nézett ki a felnőtt Krasznahorkai, mint most a fia.
A klipben Krasznahorkai mellett a zenekar tagjai (Takács Márton – dob, Hellenpárt György – billentyűk) láthatók.

A zenekar 10 éves jubileumi koncertjét az A38 Hajó tetőteraszán tartja meg 2021.09.22-én.
Klasszikus és kortárs költők verseit fogják előadni sajátosan rájuk jellemző alter/indie/newwave zenei felfogásban. Készülö kislemezükről új dalok is felcsendülnek majd.
A sztárvendég: Pajor Tamás lesz (Neurotic, Ámen), akit valószínűleg nem kell bemutatni a nagyközönségnek. Xantus János Rocktérítő filmje a mai napig egy kultikus, maradandó alkotás. Az egykori önpusztító underground művész botrányairól, majd megtéréséről szóló film nagy szencázió volt a ’80-as évek végén. Pajor Tamás volt az első magyar rapper is, aki sajátos szövegeivel, számos későbbi alkotóra hatással volt. Pajor Tamás Szózene Klubja keretében egyfajta humorba öntött dalköltészetet fog előadni.

A koncertekről TV-felvétel is készül. Éppen ezért pontos kezdés várható: 19.30. Pajor Tamás, 20.40. Újhold.
A rendezvény 22h-kor zárul.
A jegyek elővételben 1500ft-ért megvásárolhatók.




Újhold a Facebookon: facebook.com/ujhold
Pajor Tamás a Facebookon: facebook.com/pajortamashu
A koncertekre a jegy itt rendelhető: www.a38.hu





TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Hétvégi programajánló

Klipszavazás

Az oldal által szponzorált klippremier

CORY aka HAPPY GANG
Sokáig voltam távol - hip hop remix 2021.
     
Infobox
Public info
  
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 3 év és 155 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
999323.
Lefrissebb bejegyzések
Klippremier 8 órája 48 perce
Új arcát mutatja meg az énekes-dalszerző, BariLaci
Koncertajánló
Alanis Morissette újra Budapesten
2021. november 3.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                               

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: