Diana Krall, Marcus Miller és Charlotte Gainsbourg nyáron a Müpában

 2019.03.04 20:56  |  G.Zoli  |   776
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Június végén és július elején Charlotte Gainsbourg francia énekes-színésznő, valamint két Grammy-díjas dzsesszvilágsztár, Marcus Miller amerikai basszusgitáros és Diana Krall kanadai előadó is koncertet ad a fővárosi Müpában - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

Három év után tér vissza június 26-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe Diana Krall. Legutóbb álló ovációval ünnepelte a magyar közönség a sorrendben tizenkettedik, Wallflower című lemezét bemutató dzsesszdívát. Azóta két újabb anyagot adott ki: 2017-ben egy klasszikus amerikai dzsessz-sztenderdeket összegyűjtő lemeze, tavaly pedig Tony Bennettel közös albuma jelent meg, utóbbit két kategóriában is Grammy-díjra jelölték idén.

Krallnak ez volt a tizenharmadik Grammy-jelölése, ebből ötöt díjra is váltott az évek során, de szinte minden szakmailag jelentős elismerést bezsebelt már lassan két évtizede tartó karrierje során. Készített lemezt a húszas-harmincas évek tradicionális dzsessz- és ragtime-darabjaiból Nat King Cole előtt tisztelegve, de a popzene legendái - többek közt Bob Dylan, Elton John, Paul McCartney és az Eagles - munkássága is munkára ihlette. Mostani turnéján két különleges és világhírű zenésztárs kíséri a színpadon: Joe Lovano szaxofonos és Marc Ribot gitáros.

A Müpa színpadára június 30-án lépő Charlotte Gainsbourg édesanyja, a brit színésznő Jane Birkin révén szinte filmdíszletek között nőtt fel, édesapja, a francia zeneszerző-énekes Serge Gainsbourg pedig a zene felé terelgette. A siker hamar megtalálta, 15 évesen már megkapta a legígéretesebb fiatal színésznőnek járó César-díjat. Ugyanebben az évben jelent meg első albuma, a Charlotte for Ever, amelyre édesapja írta a dalokat.

Azóta a filmvászon és a koncertszínpadok fontos alkotójává nőtte ki magát. Olyan filmekben szerepelt, mint a 21 gramm, Az álom tudománya, a Melankólia vagy A nimfomániás, tinilemeze óta pedig már négy újabb albuma megjelent. Ezek elkészítésében közreműködött Jarvis Cocker (Pulp) és az amerikai énekes-dalszerző, Beck is. Legutóbbi, a Daft Punk-tag Guy-Manuel de Homem-Christo és a párizsi dj-producer, SebastiAn zenei segédletével készült elektronikus alapú albumán (Rest, 2017) egy Paul McCartney-tól kapott dal (Songbird in a Cage) kivételével valamennyi számot társszerzőként jegyez, sőt a lemez klipjeit is maga rendezte. Első magyarországi fellépésén az eddigi albumok legfontosabb dalai mellett a 2018 végén megjelent, Take 2 című EP számait is hallhatja a közönség.

A műfajok határain balanszírozó, idén hatvanéves basszusgitáros Marcus Miller tavaly jelentkezett újra szólólemezzel. A Laid Black című anyaggal Miller visszatért keleti parti zenei gyökerekhez, a basszusgitár mellett a hiphop, a soul, a funk és az r'n'b ritmusai is felbukkannak a dalokban.

Miller fiatalon, a nyolcvanas években Miles Davis zenekarába került, az együtt töltött tíz év alatt a trombitás zseni több albumának producere és zeneszerzője is volt. Miller kivételes tehetségére később felfigyelt és maga mellé hívta játszani például Aretha Franklin, Chaka Khan, Al Jarreau, Lalah Hathaway és Wayne Shorter is, dolgozott Luther Vandross állandó komponistájaként, és majdnem negyed évszázadot zenélt David Sanbornnal. Közben két, hetente jelentkező rádióműsort is vezetett.

Július 3-án újra láthatja őt a magyar közönség is a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.


MTI




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 308 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1806408.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: