Erik Sumo Band: év végi koncert a Müpában a legjobb dalokkal

 2018.10.22 13:19  |  G.Zoli  |   854
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Budapest, 2018. október 21. - Csaknem másfél évtizedes története legjobb dalait fogja előadni az Erik Sumo Band december 29-én a Müpában. Az idén csak harmadik koncertjét adó, újjászülető "kacatpop" csapat készülő új lemezéről is ízelítőt ad.

Az Erik Sumo Band 2016 után idén lépett ismét színpadra: június 20-án a Fishing On Orfű fesztiválon, június 29-én a fővárosi Kobuci kertben adott koncertet. A harmadik alkalom a most bejelentett év végi est a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lesz - közölték a szervezők az MTI-vel.
A zenekar alapítója, a Péterfy Bori & Love Bandet is vezető Tövisházi Ambrus az MTI-nek korábban elmondta: jövőre dupla szerzői lemezt tervez.

A csapat története 2005-ben kezdődött, amikor az Amorf Ördögök dalszerzője és mindenese westernfilm-zenékből és downtempóból építkező szerzői albumot jelentetett meg egy németországi kiadónál My Rocky Mountain címmel. Ezen a lemezen a tavaly decemberben fiatalon elhunyt Fábián Juli énekelt, az ő szerepét vette át 2005 második felétől a nemzetközi dzsesszvilágban jól ismert Harcsa Veronika, aki az avantgárd színházi közegből érkező, saját maga által kitalált nyelvvel öntörvényű zenét létrehozó Kiss Erzsivel együtt alkot énekes párost.

A már Erik Sumo Band néven megjelent további lemezek: The Trouble Soup (2009), Twilight At the Zoo Vol. 1 (2011), The Ice Tower (2011), The Life and Adventures of Erik Sumo Band (2013).
Az együttes 2010 után több tagcserén ment keresztül és 2013-ban Tövisházi bejelentette, hogy lezárják a csapat aktív korszakát. Azóta néha összeálltak egy-egy koncertre, két évvel ezelőtt három egymást követő, telt házas estet adtak a Gozsdu Manóban és az A38 hajón.

A zenekarvezető billentyűs-énekes mellett az idei koncerteken Kiss Erzsi és Harcsa Veronika énekel, Nagy István gitározik, Drapos Gergely a basszusgitáros, Gáspár Gergely a dobos, Pápai István pedig az ütőhangszeres.
"Az Erik Sumo nevet 2004-ben abból a célból találtam ki, hogy egy szerzői lemezt megjelentessek. Most, tizennégy év után éppen ugyanerre készülök, új és régi zenésztársak segítségével, de kicsit lazább szövetségben. Band helyett Erik Sumo néven fog megjelenni két új album 2019 első felében. Az első dalosabb, koncertesebb, a második teljesen instrumentális, filmzenésebb jellegű lemez lesz" - mondta Tövisházi korábban az MTI-nek.

Tövisházi Erik Sumo & The Fox-Fairies néven 2015-ben sikeres filmzeneanyagot írt Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmjéhez, és ő írta a betétdalokat a rendezőnek a napokban a közönség elé kerülő második mozijához, az X - A rendszerből törölve című alkotáshoz is.


MTI




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 326 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1808942.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: