Fülbemászó dalban tűnik fel Völgyesi Gabi

 2021.05.07 12:19  |  livethemoment.hu  |   661
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Az énekesnő SuperStereo oldalán alkotott, a „Holt-tenger" pedig parádésra sikerült! Laskai Viktor ismét pompás alapot rakott össze, ritmusos és pulzáló, amely remekül illeszkedik Gabi csodálatos hangjához. A páros először dolgozott együtt, ennek ellenére a közös munka elképesztően gördülékenyen ment.

A zene majdnem három éven keresztül formálódott, és Laskai Viktor maximalizmusa tökéletesen megmutatkozik rajta.

„Az alapon 2018 szeptemberében kezdtem el dolgozni. Viszonylag hamar összeállt egy kellemes lüktetésű dal, amit később már házibulikban hallgattunk a barátaimmal instrumentális verzióban. Kicsit elakadtam az énekdallam kitalálásakor, és segítséget kértem a kiadóm egyik fejétől, Pásztor Lacitól, aki ajánlotta nekem Sarkadi Szabó Emesét, hogy keressem meg és ötleteljünk közösen. Ez volt az első, hogy társszerzővel dolgoztam együtt egy dalon, de nagyon élveztem"- osztotta meg SuperStereo.

A dalszöveget Tariska Szabolccsal alkották meg, a jól összeszokott páros mindkét tagja érezte, hogy az ének egy kiforrott hangot kíván meg, így Völgyesi Gabit kérték fel, aki elsőre beleszeretett és örömmel vállalta.

„Szeretem azt az életérzést, amit hoz, ami abban segít, hogy ellazuljunk és ússzunk az árral. Nekem a zene és a lendülete ezt adja! A dal engem egy korábbi időszakba repít vissza, amikor gimnazista voltam, ez az élmény köszön vissza"- meséli Gabi.

Ami nem is csoda, hiszen a „Holt-tenger" elképesztően friss és üde, nagyon kellemes beatekkel dolgozik, igazi rádió-, és klubbarát szerzemény.

Ezen kívül Gabi azt is megosztotta velünk, hogy a Unique-kal is új dalokon és egy koncertlemezen dolgoznak és hamarosan újabb arcát mutatja meg, hiszen egy személyiségépítő workshoppal készül, amiben szó lesz csalódásokról, kudarcokról és kihívásokról is.




Forrás: (Partneroldal)




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Az oldal által szponzorált klippremier

CORY aka HAPPY GANG
Sokáig voltam távol - hip hop remix 2021.
     
Infobox
Public info
  
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 3 év és 23 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
853241.
Lefrissebb bejegyzések
Klippremier 12 órája 24 perce
Megható történettel és őszinte példamutatással érkezik az Ocho Macho legújabb szerzeménye
Fesztiválajánló
Kiszabadul a kultúra - Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál
2021. július 1. - 29.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                               

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: