Horváth Charlie: "El kellett volna mondanom anyámnak, mennyire szeretem" - interjú

 2019.09.08 13:28  |  livethemoment.hu  |   517
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



– Olvastam korábbi visszaemlékezéseidet, még egészen az elejéről, a Decca-időkből. Azokban a viszontagságosabb években olyannak gondoltad a népszerűséget, ahogyan azt most az ország Charliejaként megéled?

– Fiatalon hajszoltam a népszerűséget. Imádtuk a zenét, és a kollégáimmal együtt szerettünk volna minél sikeresebbek lenni. Viszont nem mindig egyenes az út. Rengeteg zenekar volt akkoriban, jöttek-mentek a muzsikusok egyik csapatból a másikba. Az együttesünk, a Decca borzasztó népszerű volt, ennek ellenére szinte semmit sem tudtunk elérni a médiában a filmen kívül. A filmesek szerettek bennünket. Az összes klubunk tömve volt, mégis fillérekért játszottunk, mert csak adósságaink voltak. Sokszor embertelen körülmények között éltünk! Próbáltuk korszerűsíteni a cuccokat, új berendezéseket vásároltunk, de mindegyikünk tele volt 4-5 kezessel, ugyanis ezek kellettek annak idején egy hangszervásárláshoz.

Külföldi zenekaroknál akkoriban persze nem voltak ilyen gondok… Azt is csak jóval később tudtuk meg, hogy ha valaki vásárol valamilyen hangszert, azt le tudja írni az adójából. Nyugaton már ezer éve működik ez a rendszer, nálunk csak a rendszerváltás után jött be, hogy egy zenész el tud valamit számolni. Mondjuk leírni sem tudtunk volna semmit, olyan kevés volt a gázsink.

Mándoki Lászlóval a Budapest Parkban 2017 -ben


Sokszor megkapom, milyen szerencsés vagyok, mennyi mindent elértem Magyarországon. Hát köszönöm szépen. Szívtam érte eleget! De hidd el, ugyanez volt a régi időkben is, ugyanúgy játszottunk szabadtéri színpadokon, s azokon a nagy helyeken, illetve kis klubokban, mint azok, akiknek lemezeik voltak, és szerepeltek a televízióban. Velünk azonban nem foglalkozott a királyi média. (nevet)

– Kárpótolt az élet a sok kínszenvedéses időszak után?

– Nem érdekel engem ez a kárpótlás.

– Bántott, hogy évtizedeket kellett várnod a nagy áttörésre?

– Nézd, akkor sem lett volna sértődés bennem, ha nem jutok el idáig, ahol most vagyok. Az sem zavarna, ha még mindig külföldön kéne dolgoznom! Több periódusa volt a vendéglátós időszakomnak. Az első egy afrikai utazás, amikor két és fél évig kint zenéltünk. Utána jött ’80-tól a Generál-korszak, majd öt év múltán Skandinávia. A külföldi munkáim rengeteg országot érintettek, Japántól kezdve, Spanyolországon át, egészen Svájcig sokfelé jártam. Az amerikai munkáim már külön történetek, mert az Újvilágban nem a zenekarral játszottam, hanem a zenészbarátok révén jöttek össze a fellépések. Amikor a csapat hosszabb-rövidebb időszakokra hazajött, én az alatt kimentem a tengerentúlra. Tehát a külföldi időszakaimat is sikernek könyvelhetjük el. Exkluzív helyeken játszottunk, mindig volt buli, állandóan kaptunk szerződést; működött a dolog.


– Voltál valaha padlón lelkileg?

– Talán egyetlen ilyen periódusa volt az életemnek, az Olympia felbomlása után. Kerestem, kutattam, hogy mit csináljak, össze voltam törve. Körülbelül egy évig tartott ez a mélypont. Aztán találtam három alapembert – zongora, basszus, dob –, és kimentünk Afrikába. Ennyi volt a váltás, s amikor hazajöttünk, indult a Generál. Nagyon érdekes muzsikát játszottunk. Tátraival azóta is sajnáljuk, hogy nem maradt több idő a kifutására. Pedig borzasztó népszerű volt a zenekar. Így visszatekintve senkire nem haragszom, ugyanis belegondoltam a saját helyzetembe. Tegyük fel: ha én is ugyanolyan szituációba kerülök, mint az akkori legnépszerűbb zenészek – ahogy bele is kerülhettem volna, ha eladom az Olympiát –, akkor engem már a ’70-es évektől játszott volna a rádió, nem pedig a ’80-as évektől!

„EGY-EGY SZABADNAPON ŐRÜLT MÓDON KITALÁLTAM, HOGY HAZAJÖVÖK KÜLFÖLDRŐL KOCSIVAL”

– Pályád igazán öt nagy részre osztható. Olympia, Generál, külföld, Tátrai Band és a Charlie-projekt. A vendéglátós éveket nem érezted egyfajta „száműzetésnek”? Amellett természetesen, hogy pénzt kerestél…

Chris Thompsonnal (Manfred Mann) a Budapest Parkban 2017 -ben


– Nem. Az ember életében mindig van egy fordulópont. A külföldi munkát már a ’70-es években kipróbáltam. Arról a bizonyos két és fél évről már beszéltünk, sőt az Olympia fénykorában is előfordultak féléves jugoszláviai korszakok. Kiderült, hogy pénzt csak így tudok keresni. Ez sem elhanyagolható, hiszen családom volt. De emellett az a legeslegfontosabb, hogy bárhol jártam a világban, borzasztó módon tiszteltek és becsültek. Persze, nem csak engem, hanem az egész zenekart… Azokon a kinti helyeken, amelyek 10-20 éve folyamatosan működnek, kéthetente-havonta mások is dolgoznak. Felváltva játszik egy olasz, egy angol és egy magyar zenekar, és a személyzet, akik állandóan ott vannak, tudják, mi a különbség az együttesek között. Nagy tisztelet vett körül minket, hiszen nyilván nem volt véletlen, hogy mindig visszahívtak bennünket. De akadt olyan hely is, ahol tökéletesen működött minden, mégsem mentünk vissza, amikor újra hívtak, mert már megengedhettük magunknak, hogy válogassunk. Egyértelműen a megbecsülés tudott ilyen hosszú ideig kint tartani. A család pedig olyan dolog…

Működik egyébként a magnó?

– Vesz mindent! Sűrűn voltál itthon?

– Nagyon keveset! Volt, hogy évente egyszer, esetleg kétszer. Folyamatos szerződéseink voltak, amelyeknek eleget kellett tennünk. Akkor tudtam „ellógni”, ha néha becsúszott egy-egy ünnep, vagy kimaradt néhány este. Ilyenkor gyorsan felültem a repülőgépre, vagy őrült módon kitaláltam, hogy kocsival hazajövök, és meg is tettem. Aztán amikor az ember hazaér, fél napig nem tud aludni, mivel végig vezet, majd jön egy hatalmas kóma. És azt követően tulajdonképpen nem is vagyok a családommal... Hiszen alszom, s mikor magamhoz térek, marad még néhány óra, és mehetek vissza… Ilyen körülmények között éltem tíz évig. A család időnként kijött, amikor a gyerek még pici volt, és nem érdekelt, hogy a dolog mibe kerül. Tudvalévő, hogy a magyaroknál – mind a sportolóknál, mind a művészeknél – alapvető dolog a spórolás, hogy az ember itthon jobb körülményeket teremtsen; tudjon venni egy szekrényt (nevet), vagy egy szőnyeget, szépen tudja öltöztetni a gyerekeit.

Annak idején úgynevezett „kalóriapénzek” jellemezték a nyugati munkát; mindenki mindenféle apró, pici tízmárkást megfogott, mert abból tudott aztán itthon többet csinálni. Próbálták forgatni a valutát. Nekem a vámnál soha nem voltak ilyen gondjaim, általában hazautaltam a pénzemet hivatalosan. Ha megvettem valamit, szabályosan behoztam, és semmiféle akciót nem csináltam, pedig körülöttem mindenki próbálta megfejteni a pénzcsinálás titkait. Megtudakolták, hogy itthon miből van hiány, mit kell hozni, s telehordták a Bizományi Áruházat, ahol egy márkából lett száz. Ezekből én kimaradtam…

(hosszan gondolkodik…)

Tudod, nagyon tele van a hócipőm... (hirtelen vált) Ebben az országban pillanatok alatt a pálya szélére kerülhetsz, mert itt alapvetően már nem a zenéről van szó. Ha tisztességes emberek végeznék a dolgukat, biztos, hogy a zenészek maguk irányítanák a sorsukat. De sajnos ez nem így van, hanem a háttérben működő, semmit nem tudó emberek döntenek, akik a pozíciójukat féltik. Hidd el, nekem teljesen mindegy, milyen lenne a sorsom, az sem túlzottan zavarna, ha még mindig külföldön játszanék!

(rágyújt, majd kibontja az ásványvizet)


Zséda koncert - Volt egyszer egy Ifipark – Várkert Bazár 2019


Nézd, az élet olyan, hogy a tizedét nem kell megmagyarázni. Kijön egy lemezem, és el kell menni promócióra. Megkérdezik, „mi az, hogy Fűszer cseppenként?”, mert az a címe a lemeznek. Olyankor istenigazából azt válaszolnám rá, hogy SEMMI... SEMMI CSESZD MEG! A zenének a mondanivalója és a tartalma a lényeges. Ha én riporter lennék, nem kérdeznék, hanem már mondanám, hogy „meghallgattam a lemezedet és halál szar, nekem nem tetszik, vagy éppen zseniális, ez, meg ez tetszik benne”... Én semmit nem tudok mondani a zenémről.

– Ez semmi más, csak felületesség. A Fűszer cseppenként az egyik dalod szövegéből kiragadott részlet. A varázs nem múlt el című nóta kezdődik így. „Fűszer cseppenként, egy falat édes desszertként”...

– …Egy falat édes desszertként... (dúdolja) Igen!

Úgy gondolom, elértem mindent. Nem akarok a zenémről beszélni, nem hiszem, hogy szükséges erről beszélni! Akinek tetszik, tetszik, akinek nem, nem… Régen is a szakmának dolgoztam, és nem a közönségnek.

– Ma is a szakmának dolgozol?

– Igen. Nem véletlen, hogy a szakma szeret. Az a legfontosabb az életemben, hogy ha csinálok valamit, azt a szakma szeresse. Az pedig már Isten plusz küldeménye, ha a közönség is befogad, mert alapvetően ezért csinálod. Szeretjük mutogatni magunkat, hogy itt vagyunk, tessék, ezt kapjátok ki, ezek vagyunk mi…

„HA VALAKI BELÉM KÖTNE, NYUGODTAN KIÁLLNÉK VELE BOKSZOLNI, NEM ÉRDEKELNE, HOGY LEÜT”

– Voltak nagy tévedések az életedben?

– Nem is tudom... (gondolkodik) Talán az első házasságom…

– Hányszor voltál házas?

– Kétszer! A mostani a második. Az elsőnél még nagyon fiatal voltam. Az biztos, hogy tévedés volt, de szükségem volt rá. Kellenek a tévedések; jó, hogy megtörtént. Másra nem nagyon emlékszem.

– Vannak félelmeid?

– Ha az félelem, hogy féltem a családot, akkor igen. Én még tisztességtelen dolgot nem műveltem, nem lehetnek félelmeim. Ha most valaki belém kötne, nyugodtan kiállnék vele bokszolni, nem érdekelne, hogy leütne. Tudnám, hogy nekem van igazam.

– A magány érzését ismered?

– Nagyon is jól! Sőt, már meg is szoktam.

– Meg lehet szokni?

– Meg! Halál meg lehet szokni! A külföld miatt alakult ez így. Mostanra lenyugodtam. Nem keresek már választ arra, hogy miért vagyok egyedül. Éjjel-nappal mehetnék társaságba, bulikba, de szükségem van arra, hogy otthon üljek és lazítsak. Fiatalon égettem a gyertyát rendesen, most már behúzom a féket.

– Könnyen be lehet téged csapni?

– Anyagi vonatkozásban be tudnak csapni, másképp nem. Végzetesen azonban - meggyőződésem szerint – anyagi értelemben sem tudnak átvágni. Amíg ugyanis tisztességesen elvégzem a munkámat, addig, ha az Isten megsegít, a jogos pénz feléből vagy negyedéből is tovább élhetek. A baj akkor következne be, ha a becsapásért bosszúból silány munkát adnék ki a kezemből, mert attól kezdve mindenütt leírnának, kikerülnék a pálya szélére, s nem tudnék mit csinálni. Sokszor előre tudom, hogy be fognak csapni, de azzal is tisztában vagyok, hogy pillanatnyilag nincs jobb. És addig, amíg nincs jobb… Nem tudom, mi mennyit ér manapság. Elszabadult a pokol; van, aki horribilis összeget kér, mert azt hiszi, hogy ő annyit ér, de soha nem kapja meg, s így vissza kell mennie alacsonyabbra – ez a rosszabbik eset. Inkább jobb, ha te kitalálsz egy szerény összeget, amiért tisztességesen megcsinálod a melót, és máshol veszel vissza. Tovább fogsz élni, s azt a pénzt mindig meg fogják adni.

– Mi a legnagyobb gyengeséged?

– Általában lehetnék kicsit erőszakosabb az életben… Vagy konkrétabb a munkával kapcsolatban. A kollégáim pillanatok alatt meg tudnak győzni valamiről, holott az előző periódusban még határozottan tudtam, hogy most nem eresztem ki a kezemből a gyeplőt, s mégis… Pontosan tudom, hogyan lenne jó, de lágyszívű vagyok, és megsajnálok embereket.

Zséda koncert - Volt egyszer egy Ifipark – Várkert Bazár 2019


– Mit jelent számodra az a szó, hogy otthon?

– Biztonságot. Ez a legfontosabb egy ilyen, korombeli embernek. Ha úgy nő fel valaki, hogy tudja, mi a biztonság, ezt akarja majd ő is megadni a családjának. Hogy ne legyenek gondok, és normálisan le tudja kezelni ezt a hülyeséget, ami ebben a világban van, ezt a felfokozott pénzéhséget.

„OTTHON NEM TUDTAM KIMUTATNI AZ ÉRZELMEIMET”

– Az otthont neked már egyértelműen a saját családod jelenti?

– Igen. A szüleimmel nem tudtam soha normálisan kommunikálni. Kötődtem hozzájuk, de folyton lelkiismeret-furdalásom volt, mert nem tudtam kimutatni az érzelmeimet. Tudod, állandóan utaztam, 18 éves koromtól szinte alig voltam otthon. Nem az a típusú ember vagyok, aki kimutatja a szeretetét. A húgom, meg az öcsém kiskoruktól kezdve ilyenek voltak: amíg élt anyám, felnőttként is beleültek az ölébe. Utólag fáj, hogy én nem tudtam kimutatni az érzéseimet.

– Elengedted őket?

– Talán. Amikor kiderült, hogy anyukám beteg, senkinek nem beszéltem róla. Végig titokban kezeltük, de éjjel-nappal mentem vele az orvosokhoz. Minden másnap, vagy harmadnap kórházba kellett vinni. Volt, amikor hosszabb ideig is bent tartották, aztán hazajött. Nagyon sok – szeretetteljes – gondom volt vele. Közben persze azért dolgoznom is kellett. Hazaértem vidékről, másnap reggel rohantam anyámhoz, vittem a kórházba, ott vártam három órát, utána hazavittem, kaptam egy telefont, hogy anyám nagyon rosszul van, akkor ismét vinni… Végig mellette voltam a betegsége idején. A halálos ágyánál sokat mesélt a gyerekkoromról. Olyan dolgokról is, amelyekre egyáltalán nem emlékeztem. Lényegében akkor, élete végén kerültünk közel egymáshoz. Utálom magam, amiért képtelen voltam kimutatni felé az érzelmeimet. Azóta is nagyon fáj, hogy nem mondtam el neki, mennyire szeretem... Ez ment két évig, majd eltemettem. Sokáig tartott, amíg elengedtem.

(könny szökik a szemébe) Kellemetlen dolog, de mégis beszélni kell róla!

– Hogyan tudtál egyáltalán ilyen lelkiállapotban dolgozni?

– Gyakorlatból ismertem a szituációt; amikor külföldön voltam, két kollégámnak halt meg az édesanyja, édesapja, miközben kint játszottak. Ez egy cirkusz. Inkább foglald el magad valamivel, mint hogy teljesen bezárd a kaput!

Anyám is így akarta volna, hogy a kötelességem elvégezzem. Október 11-én halt meg, és 14-én volt a nagy visszatérő Generál-koncert...


Az interjút készítette: ©Sándor András - melyinterjuk.hu
Fotók: G. Zoli (livethemoment.hu)




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Hamarosan
2020. október 1.

Infobox
Public info
  
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 2 év és 125 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
527801.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2 napja 6 órája
Jägermeister Brass Band: újdonság a magyar zenei palettán!
Koncertajánló
Simply Red koncert Budapest 2020
2020. december 1.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                               

Tárhely szolgáltatónk:  Magyar Hosting Kft.