IDÉN ŐK KAPJÁK A ZENEI ARTISJUS-DÍJAKAT

 2021.05.06 20:39  |  livethemoment.hu, Artisjus  |   618
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



A RANDOM TRIP, BORLAI GERGŐ, FÁBRI PÉTER, MAJOR ESZTER ÉS SIKLÓSI ÖRS A DÍJAZOTTAK KÖZÖTT

Könnyű- és komolyzenei alkotókat díjazott idén is az Artisjus: kilenc zeneszerzőt és szövegírót tüntettek ki. Fábri Péter életműdíjat, Borlai Gergő az év zeneszerzője címet, Major Eszter pedig az év szövegírójának járó díjat kapja a szerzői egyesülettől. A 2020-as év produkciójának a Random Tripet választották. A szerzői egyesület posztumusz junior díjjal tiszteleg az idén elhunyt Siklósi Örs dalszerzői munkája előtt.

Az Artisjus 21. alkalommal díjazza a legkiválóbbnak ítélt kortárs zeneszerzőket és szövegírókat azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a sikeres zenei produkciókba fektetett szerzői munkára. Az elismerés presztízse elsősorban abban rejlik, hogy a pályatársak ítélik oda a díjakat a kitüntetett művészeknek. Az Artisjus szerzőkből és egy zeneműkiadóból álló vezetősége döntött a díjazottak személyéről, a könnyűzenei alkotók díjazását külön szakmai bizottság készítette elő. Az elismerések ünnepélyes átadását az év folyamán későbbi időpontra tervezi az Artisjus vezetősége, ha a járványhelyzet engedi. Fábri Pétert életműdíjjal, Borlai Gergőt az év zeneszerzője címmel, Major Esztert pedig az év szövegírója díjjal tüntetik ki. Az év produkciójának a Random Tripet választották. Posztumusz Junior Artisjus-díjjal ismerik el Siklósi Örsöt, az AWS zenekar a tragikusan fiatalon elhunyt frontemberét.
Idén hét zenei kategóriában díjazzák a szerzőket, valamint átadják a tavalyi év legjobb produkciójának
járó elismerést.

Kategória Díjazott

Könnyűzenei alkotói életműdíj Fábri Péter
Az Év Könnyűzeneszerzője Borlai Gergő
Az Év Könnyűzenei Szövegírója Major Eszter
Az Év Produkciója Random Trip
Az Év Junior Könnyűzenei Alkotója Siklósi Örs (posztumusz-díj)


A 2021-ES DÍJAZOTTAK


KÖNNYŰZENE

A Könnyűzenei alkotói életműdíjat Fábri Péter kapja. Számos területen alkot: író, költő, MRTon-díjas
dalszövegíró, műfordító, drámaíró; mégsem tartozik a nyilvánosság előtt gyakran mutatkozó szerzők közé. Az ELTE BTK esztétika–művészettörténet szakán végzett 1978-ban, majd már tapasztalt szakemberként 2007-ben szerzett doktori fokozatot (DLA) a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Pályáját költőként kezdte, versesköteteit prózai művek követték, majd 1977-ben talált rá a színház világára és lett saját bevallása szerint „boldogtalan költőből boldog dalszövegíró”, majd színpadi szerző. Két évtizede dolgozik budapesti és vidéki színházaknak, továbbá televíziós produkciókban és filmeken mint dalszövegíró és -fordító. Közel tucatnyiszínpadi művet köszönhetünk neki, ezek közül kiemelkedik a Kolumbusz, az őrült spanyol (rockopera) és az Alice Csodaországban (gyerekmusical).



Több színdarabot, illetve musicalt fordított angol, német, francia, olasz és spanyol nyelvből és némelyikhez
eredeti dalszövegeket is írt. A 80-90-es években legtöbbet Gallai Péterrel dolgozott együtt, vele írta első nagylemezeit Szakácsi Sándornak majd Kováts Krisztának. Gallai zenéjére született meg máig legsikeresebb dalszövege, A híd felé. 13 hanglemeze jelent meg, a legtöbb dalszöveget feleségének, Kováts Krisztának írta, mellette például Kern Andrásnak és Bajor Imrének is készült egy-egy album. Az elmúlt években állandó szerzőtársa Wolf Péter. Közös munkájuk eredményeként tavaly jelent meg a Kováts Krisztának írt Biblia show és alig fél évvel később Wolf Kati Gyerekszáj című albuma. „A legszerencsésebb ötvözet: tehetség és tanultság; aprólékos kutatómunka és könnyed szerkesztés; mikroszkopikus pontosság a részletekben és nagyvonalú ívek. Egy alkotó, akinek munkái nagyon sok területen megtalálhatók: versei, könyvei, színdarabjai, fordításai, dalszövegei mind olyasvalakit jelentenek, aki bármihez nyúl, azt tehetséggel, körültekintéssel kezeli. Igazi polihisztor” – írja róla méltatásában Wolf Péter.


Az Év Könnyűzeneszerzője díjat Borlai Gergő kapja. Hazánk talán legnagyobb dobos-tálentuma, nemzetközileg is keresett és elismert művész. Háromévesen választotta ezt a hangszert, 15 évesen már profi zenész, a legnagyobb hazai zenészekkel és számos külföldi művésszel játszott és játszik együtt. Dobosként, zeneszerzőként és producerként több mint 500 zenei album megszületésében vett részt. Számos szakmai díj birtokosa, 2020-ban szólóalbumát két kategóriában is Grammy-díjra jelölték, 2021 áprilisában pedig Fonogram-díjat kapott.



Évek óta Barcelonában él és alkot. „Mára a dobosok részéről nemzetközi tekintetben is komoly szerzői munkák látnak napvilágot, ezek közé tartozik a „The Missing Song” című album, melyen kivétel nélkül mindent dalt Gergő jegyez. Bár róla elsősorban a briliáns technikával megáldott, csodagyerekként indult dobos fenomén jut eszünkbe, de az évek alatt szerzői énje felfejlődött hangszeres előadói kvalitásai mellé. A lemezen a nemzetközi trendeknek és a modern követelményeknek megfelelő, dobos ikonok által inspirált, vérbeli jazz-rock hallható. Mind a kompozíciók színvonalában, mind a dobolás terén el is érte, vagy éppen meg is haladta az elődöket. Múlt évi teljesítménye egy ereje teljében és kirobbanó alkotókedvében lévő művészt mutat – írja róla méltatásában Bágyi Balázs.


Az Év könnyűzenei szövegírója, Major Eszter egy kiemelkedően termékeny, sokrétű és kreatív alkotó. Közel negyed évszázada ír dalszövegeket, több mint 250 megjelent szerzeményt tudhat magáénak, szinte minden fontos hazai előadóval dolgozott már együtt. Dalait évek óta játsszák a legismertebb zenei csatornák és az országos rádiók. Számos platina- és aranylemez birtokosa, kétszer kapott Fonogram-díjat. „Munkamódszere az azonosulásban rejlik.



Nagyon fontosnak tartja, hogy a dal és az előadó között erős legyen a kapcsolat, ezért a dalszerzési folyamat előtt próbálja megismerni az adott énekest. A dalszövegei ezáltal tökéletesen illeszkednek az előadó stílusához és a dal hangulatához” – árulja el sikerének titkát méltatásában Sebestyén Áron. Dolgozott már többek között Wolf Kati (Boldogság u. 100.), Szekeres Adrien (Úgy szeress), a Hooligans (Illúzió), Kökény Attila (Nincs semmi másom), Vastag Csaba és Vastag Tamás (Őrizd az álmod), Bereczki Zoltán (Kerek egész), Kocsis Tibor (Lásd a csodát) dalain. Szövegírói munkája mellett gyerekverseket ír, leporellóit a Napraforgó kiadó publikálta, majd ezekből dalok születtek, első gyereklemeze 2018-ban jelent meg.


Az Év Produkciója díjat a Random Trip, egy műfaji határokon (pop, rock, jazz, hiphop, blues, elektro stb.) átívelő improvizációs koncertsorozat kapja. A produkció sokszínűségét az adja, hogy az ötlet megálmodója és művészeti vezetője Delov Jávor, valamint DJ Q-Cee, a Random Trip oszlopos tagja és lemezlovasa mellett mindig változó felállásban a hazai könnyűzenei élet színe-java és nemzetközi sztármuzsikusok lépnek fel.



2017-ben Zenehíd címmel megjelent a Random Trip első lemeze, melynek tizennyolc dalát ötven közreműködő zenész – köztük Tátrai Tibor, Dés László, Lábas Viki, Wolfie, Fábián Juli, Kiss Tibi, Szabó Balázs, Tóth Vera, Barabás Lőrinc, MC Kemon, Jónás Vera, Palya Bea, Járai Márk – alkotta meg. „A projekt értéke nem csak a zenei produktumban, hanem a korszakalkotó és példamutató közösségi összefogásban is mérhető. A díjjal szeretnénk kifejezni a köszönetünket, hogy a Random Trip egy elfogadó és befogadó közösséggé kovácsolta a hazai zenészek sokaságát” – méltatta a produkciót Sebestyén Áron.


A harminc évnél fiatalabb könnyűzenei alkotók közül idén egyetlen elismerést adnak át. Posztumusz Junior Artisjus-díjat kap a megrendítően fiatalon elhunyt Siklósi Örs, az AWS zenekar frontembere. 2006-ban középiskolai barátaival alapította a modern metalt játszó AWS zenekart; a gimnazista együttesből pedig az elmúlt években az egyik legsikeresebb hazai metálbanda lett. Eredetileg angol nyelven írták dalaikat, majd egyre több magyar nyelvű szerzemény született. A külföldi fellépések mellett számtalan alkalommal turnézták körbe hazánk klubjait és fesztiváljait. Egymás után több alkalommal töltötték meg az A38 Hajót, az Akvárium Klubbot és Barba Negra Clubbot. 2018-ban Viszlát nyár című szerzeményükkel megnyerték A Dal című műsort, így ők képviselték Magyarországot a lisszaboni Eurovíziós Dalfesztiválon.



Fekete részem című albumukat 2019-ben Fonogram-díjra jelölték. Jónás Vera méltatásában így ír a fiatal alkotóról: „Örs zeneszerzői munkássága fájdalmasan fiatalon, tragikus módon félbemaradt. A még harmincadik évét sem betöltő alkotó 4 nagylemezt, 2 EP-t és 2 kislemezt jelentetett meg zenekarával az elmúlt 10 évben, éppen az AWS ötödik nagylemezén dolgozott. Szólóban egy kislemezt jelentetett meg és első nagylemezén dolgozott. Ez a rendkívüli teljesítmény egyben pótolhatatlan veszteség is. Mindannyiunknak fájdalom, amiért nem kísérhetjük tovább Örs munkásságát. A díjat ajánljuk az AWS zenekarnak, mint alkotóközösségnek és mélyen együtt érzünk velük és minden hozzátartozójukkal.”



Forrás:




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Az oldal által szponzorált klippremier

CORY aka HAPPY GANG
Sokáig voltam távol - hip hop remix 2021.
     
Infobox
Public info
  
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 3 év és 23 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
853235.
Lefrissebb bejegyzések
Klippremier 12 órája 21 perce
Megható történettel és őszinte példamutatással érkezik az Ocho Macho legújabb szerzeménye
Fesztiválajánló
Kiszabadul a kultúra - Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál
2021. július 1. - 29.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                               

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: