Janet Jacksont, Chris Brownt és 50 Centet sem érdeklik a jogvédők

 2019.07.19 17:54  |  G.Zoli  |   705
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Janet Jackson, Chris Brown és 50 Cent amerikai popsztárok is szerepelnek a csütörtöki szaúd-arábiai Jeddah World Fest koncertjének fellépői között, annak ellenére, hogy emberi jogvédő szervezetek arra kérték a sztárokat, hogy ne vegyenek részt a fesztiválon. Az Abdullah Király Sportstadion honlapján olvashatók az új fellépők nevei, a már korábban bejelentett Liam Payne angol énekes és Steve Aoki amerikai dj mellett.

A Human Rights Foundation nevű jogvédő alapítvány és más szervezetek arra kérték a művészeket, hogy ne lépjenek fel Szaúd-Arábiában, ahol nemi szegregáció uralkodik és az egyedülálló nők és férfiak kénytelenek egymástól elkülönülni számos étteremben, kávézóban, az állami iskolákban és egyetemeken. Nicki Minaj, aki szintén a koncert fellépője lett volna, a közelmúltban lemondta a szereplését.

Thor Halvossen, az alapítvány elnöke csütörtökön közleményben bírálta a fellépő sztárokat. Mint fogalmazott: “rendkívül elszomorító, hogy a pénzt választották a morál helyett”. Hozzátette, hogy ezek a sztárok rendszeresen kiállnak a nők jogai mellett, kivéve, ha egy hétszámjegyű csekket is mellékelnek a felkéréshez. “Lélegzetelállító ez a képmutatás” – hangsúlyozta Halvossen.

Szaúd-Arábiában az elmúlt évben nagy változások zajlottak Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg erőfeszítései nyomán. Egyebek mellett megnyílt az első mozi, és engedélyezték, hogy a nők autót vezethessenek. A reformok határát jelzi ugyanakkor Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró meggyilkolása, és számos nők jogaiért harcoló aktivista őrizetbe vétele és megkínzása.

“Világos, hogy Nicki Minaj elvesztése után a koronaherceg úgy döntött, hogy kerül, amibe kerül, úgy rendezik meg a koncertet, mintha minden rendben lenne. Pedig nincs” – fogalmazott Halvossen.

Az elmúlt hónapokban olyan sztárok léptek fel Szaúd-Arábiában, mint Mariah Carey, Enrique Iglesias, a Black Eyed Peas, Sean Paul, David Guetta és Tiesto. Ez nagy változás ahhoz képest, hogy korábban a szaúdi erkölcsrendőrség lecsapott azokra a rendezvényekre, ahol hangos zene szólt.

Forrás: hirado.hu




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 328 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1809287.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: