Lírai hangulatú klippel jelentkezik a Subtones

 2020.10.02 21:30  |  livethemoment.hu  |   862
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Érzékeny, költői hangulatú klipet készített a Subtones a zenekar legutóbbi, Octopus című lemezéről az egyetlen magyar nyelvű dalhoz. Az „Igaz szerelem” egy csángó népdal feldolgozása, eredetileg az Anima Sound System születésnapi lemezére készült. A klipet a Curtiz című film rendezője, Topolánszky Tamás egy konyhában felhúzott stúdióban vette fel, vírusbiztos, minimál koncepcióban.

„Prieger Zsolt barátom kért meg még annak idején, hogy az Anima Sound System 25. születésnapi lemezére játsszunk föl egy dalt. Végül többet is felvettünk egyszerre, és Zsolt az East&Bass-t választotta, az került fel az albumukra. Én azonban nagyon megszerettem ezt a népdalfeldolgozást is, hiszen eredeti Anima-verziót is imádom. A stúdió munkák alatt ezt a számot egyben vettük fel, szinte egy légtérben, mégis úgy szól, mintha gépzene lenne” – meséli a dal születéséről Subicz Gábor, a zenekar vezetője.

A klip rendezője, Topolánszky Tamás Yvan, akivel Gábor többek között a nemzetközi díjesőben részesülő Curtizben dolgozott együtt. Bár elsőre nem tűnik föl, egy teljesen low budget klipet látunk, az alkotók például maguk készítették hozzá a stúdiót egy konyhában. A rendező ráadásul egyetlen okostelefonnal vette föl az egész klipet, a vírushelyzet miatt egyenként fényképezve a zenészeket. Ezzel különleges hangulatot teremtett a videónak, ami amellett, hogy a zene hangulatát alátámasztja, egy kicsit a mostani időszak befelé forduló világát is lefesti.

„Nagyon jól esik ezt a dalt énekelni, súlytalan és időtlen a világ, ahogy Gábor meghangszerelte. A klipet – bár nem látszik – egy próba és egy fellépés között vettük fel, izgultam is mennyire sikerül a nagy sietségben lecsendesülnöm. Ebben nagy segítségünkre volt a Topolánszky-család profizmusa és nyugodtsága” – idézi fel Jónás Vera, énekesnő.

A Subtones idén tavasszal a Tom-Tom Records gondozásában jelentette meg Octopus című nagylemezét, amelyen ez a dal is szerepel. Az eddig csak a megszokott digitális platformokon elérhető anyag hamarosan CD ésvinyl lemez formájában is kapható lesz.




Forrás: thefusion.hu




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 308 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1806322.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: