Megható történettel és őszinte példamutatással érkezik az Ocho Macho legújabb szerzeménye

 2021.06.17 18:16  |  livethemoment.hu  |   818
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Különleges dallal és mondanivalóval jön a zenekar újdonsága. A „Valahogy majd megint újrakezdem” fülbemászó dallamához egy igen lélekemelő dalszöveg társul.

„Még a karantén alatt íródott a dal, mikor is Benivel felvettünk pár ötletet. Hangszerelésében Bakonyi Bálint munkája ismét, ami óriási segítség volt, mivel nagyon sehova nem tudtunk mozdulni. Érdekes tapasztalás volt az is, hogy nem gitárral született a dal, hanem zongorával. Teljesen más a hangulata. Dalszövegét tekintve, magamból merítettem, hiszen rendkívül ingerszegény hónapok voltak. Viszont rájöttem, hogy így, magamról még nem is nagyon írtam. Az „Ahonnan én jövök” után tagadhatatlanul benne vagyok”- meséli Kirchknopf Gergő, a zenekar énekese.

A dal különlegessége, hogy a refrén egy igazán apró, ám annál nagyobb tettekre képes kisfiúról szól. A 4 éves Olivér SMA betegséggel küzd, Gergő pedig szinte az elejétől kezdve követte és támogatta a családot, hiszen úszóoktatóként már pár hónapos kora óta ismeri és segíti Olivért.

„Valamikor hajnali háromkor jött a felismerés, hogy Olivér és családja kezét ebben a nehéz időben sem szeretném elengedni és úgy gondoltam, hogy story helyett legen Ő a középpontban”



Az SMA-s kisfiút nem csak Gergő, hanem az egész zenekar támogatja, együtt koncerteztek az Olivérért Alapítvány javára és kupakot is gyűjtöttek. Az apró hős pedig a klipben is feltűnik, amelyben a zenekar teljes értékű tagjaként minden hangszert kipróbál és még a mikrofont is magához ragadja.


„Óriási szeretetben, családi hangulatban forgattunk és még az sem zavart, hogy szakadt az eső egész nap! Köszönet a családnak, Perenye lakóinak a segítségért!”- teszi hozzá az énekes, aki azt is megosztja, hogy néhány snitt erejéig Olivér és családjának mindennapjaiba is betekinthetünk, láthatjuk harcukat, küzdelmüket, sikereiket és örömüket is.

„A klip végén, röviden bemutatjuk az ő hétköznapjait, nagyon beszédes és érthető, hogy mindennapos segítség kell. Viszont az is látszik, mennyi erő, kitartás van benne, így mi is erőt kaphatunk tőle”- hangsúlyozza Gergő



Forrás: (Partneroldal)




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 308 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1806334.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: