Negyedével csökkent a dalszerzők jogdíja a járványhelyzet miatt

 2021.05.18 15:13  |  livethemoment.hu, Artisjus  |   831
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Az Artisjus május 18-án fizeti ki 7682 magyar dalszerzőnek a tavalyi rádiós és televíziós elhangzások után járó jogdíjakat. Most és a júniusban esedékes kifizetéskor 2,2 milliárd forinttal kevesebb jogdíjat kapnak a zenei alkotók, mint egy évvel korábban – ez átlagosan 25 százalékos visszaesést jelent egy szerzőnél. A dalszerzők és előadók – az egész zeneiparral együtt – a biztonságos és tervezhető újranyitást kérik a Kormánytól.
A Covid-19 járvány miatt az Artisjus 2020-as bevételei is drasztikusan csökkentek, ez a visszaesés pedig az idei éves jogdíjkifizetéseknél érezteti csak igazán a hatását. A szerzőknek kifizethető jogdíj összege 25 százalékkal esett vissza: 2020-ban még 8,612 milliárd forintot tudott magyar és külföldi szerzőknek folyósítani az Artisjus a két „nagyfelosztás” során, idén 6,48 milliárd forint érkezik a hazai és nemzetközi slágerek szerzőihez. Ennek az összegnek nagyjából a fele jut magyar dalszerzőkhöz.

A májusban és júniusban érkező jogdíjak közül természetesen az élőzenei fellépések után járó összeg zuhant a legnagyobbat: 47 százalékkal kevesebb jogdíjat kapnak a koncerten játszott dalok szerzői idén, mint egy évvel korábban. A rádiós elhangzások után kifizetett jogdíj összege is drámaian csökkent: átlagosan 32 százalékkal alacsonyabb összeg jut egy szerzőnek a tavalyi elhangzások után, mint amennyi 2020-ban. Bár a rádióadók tudtak üzemelni a pandémia időszakában, az Artisjusnak fizetett zenei jogdíj összege jócskán elmaradt a korábbi évekétől. A rádióadók jogdíját ugyanis a reklámbevételeik határozzák meg, ezek pedig a legtöbb rádió esetében drasztikusan visszaestek a járvány gazdasági következményei miatt. A televíziós elhangzásokért fizethető jogdíjaknál jóval kisebb, mindössze 5 százalék a csökkenés mértéke. A korlátozások miatt válságba került vendéglátás-turizmus szektor által fizetett ún. gépzenei jogdíj visszaesése is jelentősen csökkenti a szerzők számlájára érkező pénz összegét. Ennek oka az, hogy a gépzenei jogdíjak befolyásolják a többi éves jogdíjnem mértékét.

A zenészek bevételeinek átlagosan negyede a jogdíj, az élőzenei fellépések elmaradásával viszont sokaknak ez lett a zenéből származó fő jövedelemforrása. Az előző évre járó szerzői jövedelmeket az egyesület évente két részletben folyósítja. Május 18-án a 2020-as rádiós, televíziós elhangzások után járó jogdíjat, valamint a vendéglátóhelyeken megszólaló élő háttérzene utáni jogdíjakat kapják meg a dalszerzők. 7682-en részesülnek most jogdíjból 46 828 dal, zenemű elhangzásai után. A kifizetés második ütemében az Artisjus többek között a tavalyi koncertek, filmzenék után járó jogdíjakat fizeti ki, ez majd júniusban lesz esedékes.

„Tavaly, az első lezárások után 2-3 hónappal még teljes értékű szerzői jogdíjak érkeztek a dalszerzőkhöz. Ezek sok zenész és családja számára jelentettek kiemelten fontos bevételt a fellépti díjak kiesése miatt. Most azért különösen súlyos a helyzet, mert a könnyűzenét érintő lezárások máig életben vannak, de már a szerzői jogdíjak is jóval alacsonyabbak, mint egy éve. A dalszerzők és előadók – az egész zeneiparral együtt – a biztonságos és tervezhető újranyitást kérik a Kormánytól, mert egyre többen vannak, akiknek az utolsó tartalékai is kifogyóban vannak" – mondta el a jogdíjak visszaesése kapcsán dr. Tóth Péter Benjamin, az Artisjus üzleti transzformációs igazgatója.


Forrás:
Kép: unsplash.com/Michael Maasen




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 330 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1810192.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: