New Yorkban lép fel a hétvégén a Budapesti Fesztiválzenekar

 2019.04.03 19:33  |  G.Zoli  |   812
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



New Yorkban ad koncertet pénteken és szombaton a Budapesti Fesztiválzenekar. A Carnegie Hallban a nyíregyházi Cantemus Gyermekkórussal és a Pro Musica Leánykarral, valamint Sebestyén Mártával, Komlósi Ildikóval és Cser Krisztiánnal lép fel a zenekar, amely Bartók-műsorával a Párizsban rendezett magyar tematikus hétvégén is nagy sikert aratott.

A Budapesti Fesztiválzenekar visszatérő vendég a világ legjelentősebb koncerttermeiben, így a New York-i Carnegie Hallban és a párizsi Philharmonie de Paris-ban is, ahol két-két estén azonos műsorral léptek-lépnek a közönség elé. Az első esten A csodálatos mandarin című zenekari szvit és a Concerto zenekarra című mű mellett Bartók Béla kórusművei szerepelnek a programban, amelyeket a nyíregyházi Cantemus Gyermekkórus és a Pro Musica Leánykar közreműködésével adnak elő. A Concerto az első darab, amelyet Bartók Amerikában komponált - emeli ki a zenekar ajánlója, felidézve, hogy az Egyesült Államokban Bartók három évig egyetlen művet sem szerzett fájó honvágya miatt.

A második est első fele formabontó: a zenekar egymás mellé állítja az eredeti, Bartók által gyűjtött népzenét és a zeneszerző kompozícióit Sebestyén Márta közreműködésével. Az est második felében A kékszakállú herceg vára című opera csendül fel Cser Krisztián és Komlósi Ildikó közreműködésével.

A Hamburgot és Luxembourgot is érintő turnén Fischer Iván karmester betegsége miatt Káli Gábor mutatkozhatott be a zenekar élén. A fiatal karnagy 2018-ban elnyerte a Hongkongi Nemzetközi Karmesterverseny első díját és a zenekar díját és a Salzburgi Fesztivál rangos karmesterversenyén is első lett, így 2019-ben már a Bécsi Rádiózenekar élén debütálhat a világhírű Salzburgi Ünnepi Játékokon.

Párizsban is most először lépett fel, ahol a Müpa együttműködésével rendezett magyar zenei hétvégén szombaton és vasárnap is nagy sikert aratott a 2000 férőhelyes Philharmonie de Paris közönsége előtt.
A Philharmonie de Paris, a Cité de la Musique és a Müpa együttműködésében megvalósult tematikus hétvégén minden a magyar kultúráról, a magyar zeneművészet páratlan gazdagságáról szólt - hangsúlyozta a Müpa szerdai közleménye.

Mint írták, a Cité de la Musique koncerttermében szintén teltház és tapsvihar köszöntötte Balogh Kálmán cimbalomművészt és zenésztársait, nagy sikerű koncertet adott Lakatos Mónika és a Romengo, számtalan kísérőprogram adott ízelítőt a Kárpár-medence népzenei kincseiből, a francia kórusok és együttesek kamarazenekari koncertjein világhírű magyar zeneszerzők, többek között Kodály, Bartók, Bárdos és Ligeti művei csendültek fel.


MTI
Kép: Budapesti Fesztivál Zenekar


A zenekar bemutatása kicsit másképp





TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 329 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1809701.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: