Szarka Tamás új művét, a Missa Missiót templomokban mutatják be

 2020.09.23 20:07  |  MTI  |   1308
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Templomokban, katolikus misékhez kapcsolódva mutatják be Szarka Tamás új szakrális művét. A Missa Missio című darab október 17-én hangzik el a budapesti Szent István-bazilikában, emellett számos vidéki városban és a Felvidéken is előadják.

"A mű megírásához a hit volt a legfontosabb kiindulópont. Ha ennek segítségével az emberek képesek egy kicsit mosolyogni, örülni, szeretni, akkor sokkal könnyebben élhetünk, nagyobb lesz a megbocsátás egymás és önmagunk felé" - mondta Szarka Tamás az MTI-nek.

Mint kifejtette, a Missa Missiót egyrészt élő mise keretében tervezik bemutatni, hiszen a muzsika nagyon szigorúan követi a liturgiát, másrészt koncertszerűen, de mindig misével összekötve. "Így a hívők és a nem hívők egyaránt ott tudnak lenni, természetesen a járványügyi előírásokat és korlátozásokat betartva. De ha esetleg úgy alakul, a virtuális térben is látható és hallható lesz az előadás, nem egy online koncertet adtunk az elmúlt hónapokban".

Az október 17-i koncerten a Szent István-bazilikában Szarka Tamás és zenekara mellett közreműködik a világhírű koloratúrszoprán énekesnő, Miklósa Erika, valamint a Magyar Állami Operaház gyermekkórusa.
A Missa Missiót turnén is előadják. A helyszínek között lesz október 11-én Mezőörs és Mosonmagyaróvár, novemberben a pozsonyi Koronázó templom (Szent Márton-dóm). "Itt még soha nem játszottam. Tervezem, hogy a pozsonyi templomba elhívok egy ismert szlovák előadót, aki a magyar nyelvű előadásba ágyazva néhány szlovák nyelvű verset adna elő".

Szarka Tamás elmondta, hogy a Missa Missio a közeljövőben CD-n is megjelenik. A Missa Missio-koncertek ingyenesek, de előzetes regisztrációhoz kötöttek, az előadás létrejöttét az Emmi támogatta.
Kossuth-díjjal elismert Szarka Tamás csaknem négy évtizede áll a színpadon. Az 1983-ban indult Ghymessel 19 albumot készített, első önálló szerzői estje 2006-ban volt a Zeneakadémián. Számos színházi felkérésre készített zenét, egészestés darabot írt Máriáról, Benyovszky Móricről, Dózsa Györgyről, ő komponálta az Üvegtigris 2. című film zenéjét. Több mint háromezer koncertet adott a világ huszonnyolc országában, koncertezett Al Di Meolával, a Harlem Gospellel is.

Kép: ghymes.hu




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 329 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1810008.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: