Új albumon dolgozik 13 év után a Who

 2019.01.14 19:02  |  G.Zoli  |   1174
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Tizenhárom év után új albumon dolgozik a Who.

A brit rockzenekar gitárosának, Pete Townshendnek a közleménye szerint a rajongók a "sötét balladáktól a kemény rockig és a kísérleti elektronikus zenéig" mindenre számíthatnak.
Az album még idén megjelenik - adta hírül hétfőn a The Guardian című brit napilap honlapja.
A Who 2006-ban jelentkezett utoljára albummal, az Endless Wire pályafutásuk 11. stúdióalbuma volt.
A zenekar közölte, hogy amerikai koncertkörutat is tervez nagyzenekarral. Roger Daltrey, az együttes énekese a rajongókat biztosította arról, hogy "bár a Who zenekarral fog fellépni, ez nem jelent kompromisszumot, Pete és én a mi zenénket adjuk elő".

A 74 éves Daltrey szerint ez lehet az utolsó turnéja. "Reálisnak kell lenni, ennyi idős vagyok, és az ember hangja egy idő után elkezd egy kicsit fakulni. Olyan jó akarok lenni, mint amilyen két éve voltam" - mondta.
A Who alapító tagjai közül már csak a 73 éves Townshend és Daltrey zenél az együttesben. Keith Moon dobos 1978-ban meghalt, Kenny Jones váltotta őt, de tíz évvel később távozott az együttesből. John Entwistle basszusgitáros 2002-ben halt meg.
A jelenlegi zenekarban játszik Zak Starkey, Ringo Starr fia és Simon Townshend, Pete öccse.



MTI




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 307 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1805882.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: