Electro Grooves



Új sorozat indul a Live The Momenent Zenei Magazin oldalán. Ezentúl a koncertbeszámolók és nagyinterjúk mellett tehetséges, de még kevésbé ismert együtteseket is bemutatunk az olvasóknak. Az első ilyen zenekar a jelenleg három tagból álló Electro Grooves.

A zenekar
Pödör Bálint, Kárpáti János és Vághy Péter


A név nemcsak a zenekar stílusára utal, hanem – a groove szóval- a dobolásra is. Ez ugyanis az egyik fő hangszer a kongák, a vibrafon, a gitár és a chimes mellett. De megszólaltatnak afrikai és arab dobokat is a tagok. A stílus leginkább fúziós elektro, akusztikus, de tartalmaz dubstep elemeket, és jellemző rá az ambient és glitch hangzás is.

Az együttes frontembere Vághy Péter, akinek már korábban is volt egy bandája. Péter az Electro Grooves- t 2016-ban alapította meg. A zenei alapok, a dobjáték és a vizuális effektek is az ő keze munkája. Érdekesség, hogy az egyik dalhoz az akkor kétéves kislányának rajzaiból készített fotókat, megszerkesztette és azokból állította össze a vizuális hátteret.



A dalokhoz egy-egy idézet is tartozik, amely kifejezi az adott zene mondanivalóját.
Péter a zenéket feltöltötte az internetre is, és körülbelül 30-40 dal után, 2018-ban egy Facebook posztban hívta fel az emberek figyelmét, hogy perkást keres. Ekkor jelentkezett Pödör Bálint, aki nem mellesleg egy neves zeneiskolában tanít és több hangszeren is játszik.



Egy próbán találkoztak, és Péter azonnal tudta, hogy mekkora tehetségre bukkant Bálint személyében. Összeállt hát a kéttagú zenekar és tavaly nyáron már együtt léptek színpadra.

Nem sokkal később, a Fém Arts& Café-s fellépésük után pedig csatlakozott hozzájuk a gitárosuk, Kárpáti János is.



Havonta születnek új dalok és az is előfordult már, hogy egy zene egy olyan személy együttműködésével született, akivel azelőtt sosem találkoztak személyesen. Az egyik ilyen volt, amikor egy spanyol gitáros kereste fel a zenekar frontemberét, nem sokkal később pedig már kész is volt a közös daluk. Sőt, egy magyar zongoristával is alkotott már együtt Péter.



Az együttes nem zárkózik el az új tagok felvételétől sem, sőt, egy DJ-t, vagy akár egy VJ-t is szívesen látnak maguk között.




A zenekar legközelebb az Analóg Music Hallban örvendezteti meg a közönséget, május 8-án.

Szöveg: Pintér Adrienn (livethemoment.hu)
Képek: www.electrogroov.es és facebook.com/electrogrooves/


Az Electro Grooves weboldala: electrogroov.es,
facebook oldala: facebook.com/electrogrooves,
youtube csatornája: youtube.com/electrogrooves és
Instagram oldala instagram.com/electro_grooves/ kövessétek és csatlakozzatok!




Kövessen minket és nem marad le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége
Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 328 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1809604.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: