Celine Dion először Magyarországon


belépőjegyhez kötött



Celine Dion először érkezik Magyarországra, 2020. június 7-én, a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet a Broadway Event és a Multimedia Organisation szervezésében.

A popzene történetének egyik legnagyobb és legszélesebb körben elismert szupersztárja, Celine Dion bejelentette Courage című világkörüli turnéjának újabb észak-amerikai és európai állomásait. A turné szeptember 18-án, Québec Cityben kezdődött, amely több mint tíz év után az első koncertkörútja az Egyesült Államokban és Európában.

A Courage World Tour összefonódik Celine, turnéval azonos című albumával, amely hat év után az első angol nyelvű lemeze. Világszerte közel 100 városban mutatja majd be élőben is a hanganyagot. Az európai turné 2020 májusában indul, az állomások között szerepel többek között Prága, München, Párizs, Berlin, Stockholm, London és Budapest.

A Courage című új albumot nagy várakozás övezi, amelyről szeptember közepén három dal már meg is jelent. Az „Imperfections”, a „Lying down” és a „Courage” című dalokban egy izgalmas, új irány testesül meg, melyet a rajongók a koncertek során élőben is átélhetnek. Az új lemez gyönyörű balladák és változatos ritmusú dalok keveréke, amely a világ bármely pontján november 15-től lesz megvásárolható, ám addig is előrendelhető.

Celine Dion az egyik leghíresebb, legismertebb zenei előadó a világon. Pályafutása már egész fiatalon elkezdődött, a poplisták állandó szereplője volt. Harmincöt éves karrierje során közel 250 millió albumot adott el, World Music- és Billboard Music Awards-ot, öt Grammy-díjat, valamint számos egyéb zenei díjat, elismerést szerzett. További rekordokat döntögetett Las Vegasban, ahol több mint tíz év alatt, 1100 koncertet adott több mint 4,5 millió rajongónak. 2018-ban Ázsiában, Ausztráliában és Új-Zélandon turnézott, amely az egyik legsikeresebb koncertkörút volt abban az évben, a Deadpool 2 film Ashes című dallának remixével pedig a US Dance Club lista élére került. 2019. június 8-án végleg búcsút mondott Las Vegasnak, hogy új lemezzel és új világkörüli turnéval örvendeztesse meg rajongóit.

A kanadai énekesnő, a mindenkit lehengerlő energiájával és csodálatos hangjával ejti ámulatba a magyar rajongókat 2020. június 7-én, a Budapest Sportarénában. Fergetes show, fantasztikus látvány, új dalok és a mindenki által ismert slágerek várnak mindenkit.



Időpont: 2020. június 7.
Helyszin: Papp László Budapest Sportaréna
További információk: broadway.hu



Mentés Értesítés
Add meg az e-mail címed és a koncert kezdése előtt egy nappal értesítést kapsz!

Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent programhoz. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

További Koncertek



Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 329 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1809744.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: