IL DIVO koncert Budapest 2020


belépőjegyhez kötött
A kezdésig még 251 nap van



IL DIVO koncert a Papp László Budapest Sportarénában 2020 októberében. Online jegyvásárlás! 30 millió eladott album, 160 arany-, és platina-díj 33 országban. Nem rossz teljesítmény egy olyan csapattól, akik a megalakulásuk után azért aggódtak, hogy a nagyközönség nem feltétlenül igényli majd az egyedi zenei stílusukat...

Tűz, szenvedély, érzékiség, és négy angyali hang

Az IL DIVO pályafutása során már sokszor bebizonyította, hogy a zenének óriási hatalma van, legyen az pop-, klasszikus-, vagy egyházi, és ebben nagy szerepe van a karakteres hangoknak, amelyből a formáció négyet is magáénak tudhat. A csapat - különféle műfajú dalokban - kiállt az "operakeverék" mellett, így vált a klasszikus zene keresztmetszeteinek ikonjává.

Urs Buhlert, Sebastien Izambardot, Carlos Marintés David Millert először Simon Cowell, angol televíziós producer hozta össze 2003-ban. Akkor még senki sem gondolta (kivéve talán Cowellt), hogy ekkora sikere lesz ennek a csapatnak.

"Ez meg sem fordult a fejemben. Azt hittem, készítünk egy lemezt, majd visszamegyek az operába vagy a zenés színházba”– emlékszik vissza Carlos Marin.

Tizenkét évvel és négy világturnéval később Marin örömmel vallja be, hogy tévedett.

"Megállsz, és azt mondod: Wow! Királyi előkelőségeknek és elnököknek énekeltünk. Obama, Bush, és még Gorbacsov is eljött találkozni velünk. Amikor a Madison Square Garden-ben Barbara Streisand-dal léptünk fel, a szünetben kopogtak az ajtón és ott állt Hilary Clinton, majd kedvesen azt mondta: ’Hello, nagy rajongótok vagyok, készíthetünk egy közös fotót?’ De itt nem volt vége, mert megérkezett Bill Clinton és közölte: ’Szaxofonozok, csinálhatnánk egy közös produkciót!’. Hihetetlen élményekben volt részünk. Néha úgy érzem, mintha egy filmet néznék, mert nem igazán hiszem el, hogy ez velem megtörtént.”

Az IL DIVO kezdetben négy különböző nemzetiségű, kiemelkedő tehetségű, de különböző zenei hátterű énekesből állt. Az amerikai tenor, David, konzervatóriumi képzettségű operaénekes volt, akinek teljesítményét Baz Luhrman La Boheme-jében a Broadway-n is pozitív kritikával illették. Carlos tehetségét még gyerekkórusban felfedezték, Kis Carusónak becézték, majd következett a fesztiválszínpad és az opera-karrier. Urs, a svájci tenor, hegedűn, klarinéton, zongorán, gitáron és dobon játszott, klasszikus utat választott, holott még egy heavy metál zenekarban is énekelt tizenévesen. Sebastien tehetséges énekes-dalszerző volt, akinek Si Tu Savais kislemeze a francia listákon az első helyet is megcsípte.

Kezdetben csak a zene iránti szenvedély volt közös bennük közös, de a kíváncsiság, hogy mi sülhet ki a produkciójukból, hajtotta őket. Ám az őket is meglepte, hogy, amikor együtt énekeltek, valami rendkívüli történt, amit a közönség reakciója mutatott meg a legjobban.

Első albumuk, az IL DIVO (2004), több mint egymillió példányban kelt el az Egyesült Királyságban az első hat hét alatt, és összesen 12 országban vette át a vezetést a slágerlistákon, ami előrevetítette, hogy ez a kvartett nem a zenei ipar hype-ja.

A klasszikus-, és a popzene, a többnyelvűség, a crescendo és az opera ötvözete nagyon sikeres slágereket hozott, és a csapat nem ijedt meg azoktól az előítéletektől, amelyek szerint az ilyen stílus nem feltétlenül eladható. Szerencsére, mert megtalálták azt a lemezvásárló közönséget, akik nem eléggé kifinomultak az operához, de kedvelik a klasszikusokat, akik befogadták a három tenort és Andrea Bocellit; nos, ezek a rajongók örömmel üdvözölték a mélységeket, a textúrákat és az izgalmas érzékiséget, amit a négy nagyon különböző hangú IL DIVO együtt létrehozott. De a rajongás a lemezvásárlásnál nem állt meg. Amikor a kvartett megjelent a színpadon, álló ováció kísérte a dalaikat és virágözön repült feléjük.

A platina debütálása után a következő albumok - Ancora (2005), Siempre (2006), The Promise (2008) és Wicked Game (2011), a virtuozitás és a tömegcsábítás győztes kombinációjára épültek. A 2013-as felvételük, a Musical Affair, a Broadway és a West End klasszikusainak ünneplésévé vált.


Időpont: 2020. október 29.
Helyszin: Papp László Budapest Sportaréna
További információk: programturizmus.hu



Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent programhoz. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

További Koncertek




belépőjegyhez kötött
Holnap kezdődik

Rúzsa Magdi - Aréna koncert

Időpont: 2020. február 22.
Helyszin: Papp László Budapest Sportaréna


Rúzsa Magdi Artisjus- és kétszeres Fonogram díjas énekesnő, pályája 2006 óta töretlenül ível felfelé. Többszörös arany és platina lemezes, valamint díjak és elismerések tulajdonosa.

Részletek 

 

belépőjegyhez kötött
A kezdésig még 8 nap van

Milky Chance az Akvárium Klubban

Időpont: 2020. február 29.
Helyszin: Akvárium Klub - Budapest, Erzsébet tér 12.


Legújabb Mind the Moon című, harmadik lemezével érkezik az Akvárium Klubba 2020. február 29-én a német formáció, a Milky Chance. Az énekes-gitáros Clemens Rehbein, Philipp Dausch DJ és producer, illetve Antonio Greger gitáros még az iskolai évek alatt barátkoztak össze, de a tagok közös zenei érdeklődésének köszönhetően végül megalapították a Milky Chance-t. Kezdetben csak duóként, 2015 óta azonban mindhárman aktív tagjai a zenekarnak.

Részletek 

 

belépőjegyhez kötött
A kezdésig még 15 nap van

EDDA Művek - Aréna koncert 2020

Időpont: 2020. március 7.
Helyszin: Papp László Budapest Sportaréna


Legelső albumát és egyik legendás korszakát idézi meg az EDDA Művek! Az ország egyik legnagyobb rockzenekara az EDDA Művek, 2020. március 7-én ismét beveszi a Papp László Budapest Sportarénát! Az este számos különlegessége mellette, a közönség egy kisebb időutazás részese is lesz, mivel a zenekar, a sokak által rajongott „bakancsos” korszakot is megidézi majd.

Részletek 

 

belépőjegyhez kötött
A kezdésig még 27 nap van

Santana koncertje Budapesten

Időpont: 2020. március 19.
Helyszin: Papp László Budapest Sportaréna, Budapest


A tízszeres GRAMMY®-díj, háromszoros latin GRAMMY®-díj nyertes rock ikon, a Rock and Roll Hírességek Csarnokának tagja, Carlos Santana bejelentette Miraculous 2020 elnevezésű világkörüli turnéját, amely Európában indul tavasszal. Zenekarával ellátogat többek között Olasz- és Németországba, az Egyesült Királyságba, Skandináviába és még tucatnyi helyre, hogy eljátsza 50 éves karrierje leghíresebb dalait, beleértve a rajongói kedvenceket Woodstock- tól a Supernatural albumon át, egészen a mai napig

Részletek 

 

belépőjegyhez kötött
A kezdésig még 28 nap van

Apostol 50 - jubileumi nagykoncert

Időpont: 2020. március 20.
Helyszin: Papp László Budapest Sportaréna


2020-ban öt évtizedes fennállását ünnepli az Apostol együttes. A jeles jubileumot egy nagykoncert keretében, a közönséggel együtt ünneplik meg 2020. március 20-án a Papp László Budapest Sportarénában, ahol különleges hangszereléssel, ritkán hallott dalokkal és persze a nagy slágerekkel készülnek.

Részletek 

 

belépőjegyhez kötött
A kezdésig még 60 nap van

Loudness a Dürer Kertben

Időpont: 2020. április 21.
Helyszin: Dürer Kert - Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.


Loudness: japán heavy metal legenda érkezik a Dürer Kertbe. Jövő áprilisban egy igazi heavy metal legenda érkezik Budapestre, egyenesen a felkelő nap országából: a japán Loudness 1981 óta működik, de még sosem járt Magyarországon.

Részletek 

 

ingyenes
A kezdésig még 61 nap van

Dirty Slippers - akusztikus koncert - Szeged

Időpont: 2020 április 22.
Helyszin: Nyugi Kert - Szeged, Vitéz utca 28


A Dirty Slippers a 2020-as év egyik első koncertjét a már megszokott módon a szegedi Nyugi Kertben adja. A terítéken a jól ismert dalok mellett számos új dal, s Lázár szóló lemezéből előadnak majd a srácok...

Részletek 

 

belépőjegyhez kötött
A kezdésig még 63 nap van

Irie Maffia 15. - A Budapest Parkban

Időpont: 2020. április 24
Helyszin: Budapest Park


Több mint fél év kihagyás után Magyarország egyik legismertebb szupergroupja ismét a színpadon! Egy új 15 éves jubileumi nagylemezzel és egy eddig soha nem látott nagyszabású turnéval tér vissza 2020-ban az Irie Maffia. Az 1 évig tartó lemezbemutató turné első állomása természetesen a Budapest Parkban lesz, ahol tavaly az emlékezetes ‘Baby Boom’ babaváró bulin elbúcsúztattuk a csapatot.

Részletek 

 

belépőjegyhez kötött
A kezdésig még 102 nap van

Nick Cave and the Bad Seeds az Arénában

Időpont: 2020. június 2.
Helyszin: Papp László Budapest Sportaréna


Nick Cave and the Bad Seeds: új lemez és júniusi koncert az Arénában Bejelentette jövő évi, az Egyesült Királyságot és Európát lefedő turnéját a Nick Cave and the Bad Seeds. A világ egyik legjobb élő produkciója 19 országban ad majd több mint 30 koncertet, köztük Budapesten is, ahol június 2-án játszanak a Papp László Budapest Sportarénában. Az ausztrál zenekar fellépéseit a Guardian kritikusa „örömteli és váratlanul felemelő” élményként írta le, míg az Independent tudósítása szerint a koncertek „az egyik pillanatban feszült és mennydörgő hangulatúak, a másikban pedig gyengédek és katartikusak”.

Részletek 

 

belépőjegyhez kötött
A kezdésig még 107 nap van

Celine Dion először Magyarországon

Időpont: 2020. június 7.
Helyszin: Papp László Budapest Sportaréna


Celine Dion először érkezik Magyarországra, 2020. június 7-én, a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet a Broadway Event és a Multimedia Organisation szervezésében. A popzene történetének egyik legnagyobb és legszélesebb körben elismert szupersztárja, Celine Dion bejelentette Courage című világkörüli turnéjának újabb észak-amerikai és európai állomásait. A turné szeptember 18-án, Québec Cityben kezdődött, amely több mint tíz év után az első koncertkörútja az Egyesült Államokban és Európában.

Részletek 

 

belépőjegyhez kötött
A kezdésig még 114 nap van

Billy Talent a Budapest Parkban ad koncertet

Időpont: 2020. június 14.
Helyszin: Budapest Park


Kanada legnépszerűbb punkrock zenekara több mint 25 éve szállítja konstans a zúzós slágereket. De nem csak a zenekar tagjai közt alakult ki különleges kapocs, koncertjeiket ugyanis világszerte elkötelezett rajongók tömegei várják. Nem csoda tehát, hogy a Billy Talent immáron évtizedek óta járja a világot kifogyhatatlan energiával és féktelen örömzenéléssel.

Részletek 

 

belépőjegyhez kötött
A kezdésig még 117 nap van

A System Of A Down koncertje Budapesten

Időpont: 2020. június 17.
Helyszin: Papp László Budapest Sportaréna, Budapest


Az 1994-ben alakult, és mindössze 5 stúdióalbummal rendelkező amerikai / örmény együttesnek sikerült elérnie, hogy egy szenvedélyes, és soha nem gyengülő, elképesztő koncerteket adó bandaként tartsák számon világszerte. A zenekar óriási kereskedelmi sikereket ért el öt stúdióalbumával, amelyek közül három is rögtön az első helyen kezdett az amerikai Billboard albumlistán.

Részletek 

 

belépőjegyhez kötött
A kezdésig még 119 nap van

Bonnie Tyler újra Budapesten

Időpont: 2020. június 19.
Helyszin: Barba Negra - Prielle Kornélia u. 4/b., Budapest, 1117


Nyolc év után tér vissza Budapestre Bonnie Tyler. Az ikonikus brit rockénekesnő, legnagyobb slágereivel és új dalaival érkezik 2020. június 19-én a Barba Negra Trackbe! Védjegyévé vált, rekedtes hangjáról ismert énekesnő karrierje a ’70-es évek közepén indult, az „It's a Heartache” című dalával, ám az végső áttörést a ’80-as években érte el, amikor dalaival sorra a világ slágerlistáinak első helyén szerepelt. A „Total Eclipse of the Heart”, a „Holding Out for a Hero” vagy az „If You Were A Woman (And I Was A Man)” című slágerei mind a mai napig a rádiók állandó játszási listáin is szerepelnek.

Részletek 

 

belépőjegyhez kötött
A kezdésig még 132 nap van

JAMIE WINCHESTER 50. koncert a Budapest Parkban

Időpont: 2020. július 2.
Helyszin: Budapest Park


Jamie óriási meglepetésekkel készül eddigi karrierjét áttekintő koncertjére. Július 2-án Magyarország legjobb zenészeivel áll színpadra, természetesen főszerepben saját szerzeményeivel. A kétórás örömzenélésre előkerülnek a korábban háttérben maradt szerzemények, persze minden sláger is elhangzik majd, de új köntösben, szerep-, és hangszercserékkel, igazi zenei csemegék, ínyencségek lesznek hallhatók.

Részletek 

 

belépőjegyhez kötött
A kezdésig még 146 nap van

KISS - END OF THE ROAD - A LEGUTOLSÓ TURNÉ

Időpont: 2020. július 19.
Helyszin: Papp László Budapest Sportaréna, Budapest


A budapesti búcsúkoncertre 2020. július 16-án kerül sor a Papp László Budapest Sportarénában! Robbanások, riffek és repülő szuperhősök: a KISS bejelentette END OF THE ROAD elnevezésű utolsó turnéjának összes állomását, ahol decibelekbe csomagolt látvánnyal, hatalmas produkcióval és legendás dalokkal ünnepelnek majd. Négy és fél évtizednyi szuperlatívuszok után ezen a turnén mond búcsút rajongóinak az ikonikus banda.

Részletek 

 

belépőjegyhez kötött
A kezdésig még 154 nap van

Aerosmith nagykoncert a Puskás Arénában

Időpont: 2020. július 24.
Helyszin: Budapest Puskás Aréna


Felfrissülve a rekordokat döntő, lenyűgöző Las Vegas-i Deuces Are Wild fellépéssorozat után, minden idők egyik legnagyobb amerikai rock bandája újra útra kel… Az AEROSMITH európai turnéra indul.

Részletek 

 

belépőjegyhez kötött
A kezdésig még 240 nap van

Axel Rudi Pell koncertje a Barba Negrában

Időpont: 2020. október 18.
Helyszin: BARBA NEGRA - Budapest, Prielle Kornélia u. 4.


Axel Rudi Pell: 30 éves jubileum, új lemez és koncert jövő októberben Ki emlékszik még 1989-re? Sorsfordító év volt ez régiónkban, ahogy Axel Rudi Pell hazájában, Németországban is, hiszen ekkor omlott le a berlini fal. A német gitárosnak azonban azért is kedves emlék ez az év, mert ekkor jelent meg első szólóanyaga, a Wild Obsession.

Részletek 

 

A klipszavazás állása

Infobox
Public info
  
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 1 év és 271 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
297587.
Holnapi programajánló
Holnap kezdödő koncert
Rúzsa Magdi - Aréna koncert
2020. február 22.
Lefrissebb bejegyzések
Koncerthír 14 órája 39 perce
Candy Dulfer holland szaxofonos is fellép az idei Jazzpikniken
Fesztiválajánló
AlterTÉL - Alternatív Téli Minifesztivál a Három Hollóban
2020. Február 28


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


A hét videója
Live From Daryl s House feat. Aloe Blacc - Maneater
     


Interjúk




 


  Partnereink

                           

Tárhely szolgáltatónk:  Magyar Hosting Kft.