Milky Chance az Akvárium Klubban


belépőjegyhez kötött



Legújabb Mind the Moon című, harmadik lemezével érkezik az Akvárium Klubba 2020. február 29-én a német formáció, a Milky Chance.

Az énekes-gitáros Clemens Rehbein, Philipp Dausch DJ és producer, illetve Antonio Greger gitáros még az iskolai évek alatt barátkoztak össze, de a tagok közös zenei érdeklődésének köszönhetően végül megalapították a Milky Chance-t. Kezdetben csak duóként, 2015 óta azonban mindhárman aktív tagjai a zenekarnak.

A tagokat olyan előadók inspirálták, mint a Bob Marley, Hendrix vagy a Red Hot Chilli Peppers, zenei stílusukat mégis nehéz behatárolni, hiszen felfedezhető a folk, a rock, némi reggae és egy kis jazz is az elektronikai jegyek mellett. A Milky Chance 2013-ban jött ki első kislemezével, a Stolen Dance című dallal, ami azonnal a slágerlisták élére került, ezzel megszerezve a zenekarnak a világhírnevet.

Még ebben az évben kiadták Sadnecessary című albumukat, amit 2017-ben Blossom címmel követett második nagylemezük. Novemberben pedig új, fülbemászó dallamokkal jelenik meg Mind the Moon című harmadik stúdió albumuk, melyet élőben is hallhat majd a közönség február 29-én, a NagyHallban.




Időpont: 2020. február 29.
Helyszin: Akvárium Klub - Budapest, Erzsébet tér 12.
További információk: akvariumklub.hu



Mentés Értesítés
Add meg az e-mail címed és a koncert kezdése előtt egy nappal értesítést kapsz!

Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent programhoz. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

További Koncertek



Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 329 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1810020.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: