Emlékérméket adtak ki a Queen együttes tiszteletére Nagy-Britanniában

 2020.01.20 16:24  |  MTI  |   639
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



A Queen együttes tiszteletére emlékérméket bocsátott ki a Királyi Pénzverde. Közleményük szerint a Queen az első brit rockegyüttes, amely egyazon érmén szerepel II. Erzsébet királynővel.

A pénzverde a Zenei legendák című új sorozata keretében örökítette meg pénzérméken a Queent. Az érmeket, melyek egyikén a zenekar négy tagjának hangszerei is megjelennek, hétfőn bocsátották ki - számolt be róla a brit itv.com hírportál.

"Íme az első érme, amelyen a Queen és a királynő (Queen) látható" - fogalmazott Brian May, az együttes tagja, arra utalva, hogy az egyik érme egyik oldalán II. Erzsébet, a másikon pedig az együttes képe látható. Hozzátette, hogy nagy megtiszteltetés számukra, hogy így ünneplik a zenéjüket.

Chris Facey, a Királyi Pénzverde érmetervezője elmondta, hogy az érméken feltűnő hangjegyek a Queen 1975-ben megjelent Bohém rapszódia című dallamát idézik.
Az emlékérmét arany, ezüst és egy olcsóbb változatban is meg lehet vásárolni a pénzverdétől.
A korlátozott példányszámban kiadott érmék ötfontos, olcsóbb címlete 13 fontért (5100 forintért) szerezhető be, a drágább, aranyozott százfontos érme 2020 fontért (800 ezer forintért) kapható.






TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 308 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1806368.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: