Fesztivált rendez az Irie Maffia augusztusban

 2018.07.03 22:06  |  G.Zoli  |   1495
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Budapest, 2018. július 3. - Saját fesztivált szervez Palkonya Hangja elnevezéssel az Irie Maffia; az idén először megvalósuló, augusztus 10-től 12-ig tartó rendezvényen zenei és gasztronómiai programokkal várják a látogatókat.

Mint az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában Élő Márton, az Irie Maffia vezetője, a fesztivál főszervezője elmondta: szerettek volna egy olyan rendezvényt létrehozni, amely az ő zenei világukat, zenei ízlésüket tükrözi. "Szeretnénk ezt és a fesztivál helyszínét, Palkonyát, Magyarország egyik legszebb teleülését is megmutatni a közönségnek" - mondta.
Mint elhangzott, a rendezvény családias jellegű lesz, így maximum 2000 vendéggel számolnak. Az eseményre a világ minden tájáról érkező zenészek többek között dél-amerikai cumbiát, afrobeatet, reggae-t és hiphopot játszanak.

Élő Márton elmondta: a faluban a nagyszínpadon többek között fellép a perui Los Mirlos és a magyar cumbiazenekar, a Los Orangutanes. A második napon az Irie Maffia mellett ghánai és amerikai hip-hop előadók, Worlasi és Akua Naru lépnek fel. Az utolsó napon, vasárnap a Kéknyúl, a The Qualitons és a The Mabon Dawud Republic zenekar hallható.
További információ a fesztiválról a www.palkonyahangja.hu oldalon található.


MTI




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 307 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1805898.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: