Ismét lenyűgöző dallal jelentkezik a YA OU

 2020.05.13 11:40  |  livethemoment.hu  |   1339
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Ismét lenyűgöző dallal jelentkezik az ezerarcú YA OU. Ezúttal új oldalát ismerhetjük meg, egy igazán pörgős trackkel csavarja el a lányok fejét!

„A „Rabod vagyok” már elég régóta porosodik a fiókban. Két évvel ezelőtt készült el az első verziója, amit azóta újra énekeltem, mert szerettem volna, ha minél több emberhez eljuthatna. Úgy érzem, most eljött az idő, hogy megmutassam közönségnek” – mondta YA OU. – „Teljesen más, mint az eddigi dalaim, hiszen feszes, gyors tempójú lett, fülbemászó refrénnel. A szöveget Papp Péter írta, a zenei alapot pedig Ferencz Péter ’Peet’ barátommal alkottuk.”

Ya Ou-t 2012-ben ismerhette meg a közönség az X-Faktorban, a ByTheWay formáció tagjaként, majd BRAVO Otto díjat is nyertek „az év felfedezettje” kategóriában. Tavaly pedig már a TV2 Sztárban Sztár leszek! produkciójában kápráztatta el a közönséget hétről hétre, ahol egyenesen a második helyig menetelt a sokszínű énekes. Ya Ou Azóta sem pihen, folyamatosan jelentkezik jobbnál jobb újdonságokkal. Legutóbb Miskovits Marci „Anyu” című szerzeményében tűnt fel, de tavaly jelentette meg nagysikerű „Légy valaki másnak” című különleges szerzeményét.



Magneoton




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 328 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1809498.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: