Kiemelt nemzetközi újdonságok

 2021.08.28 19:08  |  livethemoment.hu  |   1169
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0




Ella Henderson x House Gospel Choir x Just Kiddin - Risk It All

A brit szupersztár ezúttal a House Gospel Choir és az elektro duó Just Kiddin társaságában készítette el legújabb felvételét, a „Risk It All" pedig egy rádióbarát, vibráló dance-pop himnusz lett. Az azonnali dúdolásra késztető kórus vokálokkal és upbeat ritmusokkal felvértezett felemelő újdonság arról szól, amikor egy régi kapcsolatnak adunk egy második esélyt.

„Amikor a Rudimentalos srácok bemutattak a House Gospel Choir-nek, tudtam, hogy velük még együtt szeretnék majd dolgozni. Fantasztikus élmény volt velük és a Just Kiddin-nel kollaborálni ezen a számon" - mesélte a kétszeres BRIT Award-jelöl énekesnő. „Remélem titeket is annyira fellelkesít majd ez a track, mint minket tett a stúdióban" - tette hozzá.

A kifejezetten szerethető hangszínnel rendelkező hölgynek olyan bombákat köszönhetünk, mint a „Ghost", amelyet 2014-ben a One Republic énekesével, Ryan Tedderrel együtt írt, vagy a 2015-ös „Here For You" című Kygo sláger, amelyhez szintén ő kölcsönözte a hangját. Tavaly a világhírű Sam Feldttel karöltve szolgáltatták a nyár egyik legnagyobb slágerét: a „Hold Me Close" hamar a slágerlisták élére került és a rádiók repertoárjának kihagyhatatlan darabjává vált.




Skrillex, Justin Bieber & Don Toliver - Don't Go

A világhírű DJ-producer, Skrillex mindig izgalmas kollaborációkkal lepi meg rajongóit. Most a két hihetetlenül népszerű előadóval, Justin Bieberrel és Don Toliverrel robbantott hatalmasat.

A „Don't Go" egy őszinte vallomás arról, hogy mindegyiküknek milyen fontos a párjuk, azaz a „másik felük" és sose akarják elveszíteni őket. A vibráló R'n'B elemekkel tűzdelt dance alapon remekül fekszik a mélyebb mondandójú szövegvilág, a három különböző stílusban alkotó előadó pedig pazarul egészíti ki egymást a felvételben.

Skrillex neve biztosan nem ismeretlen az elektro zenekedvelők számára. A nyolcszoros Grammy-díjas lemezlovasnak olyan megahiteket köszönhetünk, mint a „Bangarang", vagy a szintén óriási közönségkedvenc „First Of The Year (Equinox)".

Extra látványvilágú klippel érkezett a dinamit trió közöse, amit pár nap alatt már több mint 5 millióan láttak a YouTube-on!




Lizzo - Rumors feat. Cardi B

Hosszú hallgatás után visszatért Lizzo! A pop-soul koronázatlan királynője vadonatúj számmal borzolja a kedélyeket, amelyben napjaink legsikeresebb női rapperével, Cardi B-vel kollaborált.

A két szupersztár most dolgozott először együtt, a végeredmény pedig egy vad, ütős közös lett, amelyben a róluk szóló pletykákra és szenzációhajhász cikkekre reagálnak a maguk bravúros stílusában. Lizzo és Cardi B igazi slágervárományossal olvasnak be rosszakaróiknak: a „Rumors" mesterien elegyíti kettejük stílusát, Lizzo eszméletlen hangja zseniális duót alkot Cardi B masszív rapbetéteivel.

2019 kétség kívül Lizzo éve volt: eszméletlen tempóban tarolta le a slágerlistákat jobbnál jobb kiadványaival, dalai mostanra pedig már 5 milliárdos streamet generáltak a különböző digitális platformokon. Az emberek egyenesen imádják az önszeretetet (self-love-ot) hirdető előadót, aki nem mellesleg a 2020-as Grammy-díjátadó egyik legnagyobb sztárja is volt. Nyolc jelölésből hármat váltott szoborra, a szakma legnagyobbjai pedig egyenesen az év Aretha Franklinjeként hivatkoztak rá energikus és azonnal felismerhető hangja miatt.

Két ilyen extravagáns előadóhoz merész látványvilágú klip dukál, a „Rumors" pedig pazarul sikerült: Lizzo és Cardi B görög istennőként kápráztatják el a nézőket.




Tiësto & KAROL G – Don't Be Shy

A Grammy-díjas, többszörös platinalemezes holland DJ-t talán senkinek nem kell bemutatni - a világ egyik legismertebb lemezlovasa, a modern elektronikus zene egyik úttörője. Olyan slágereket köszönhetünk neki, mint a Post Malone-nal közös „Jackie Chan" vagy a tavalyi év bomba trackje, a „The Business", ami már több mint félmilliárd streamet generált a Spotify-on.

Tiësto ezúttal Karol G Latin Grammy-díjas kolumbiai énekesnő-dalszerzővel dolgozott együtt, akinek a világhírnevet a Nicki Minaj-zsal közös „Tusa" és a Daddy Yankee-vel és J Baldvin-nal jegyezett „China" című dalok hozták meg.

Amikor az elektronikus és a reggaeton zene legnépszerűbb előadói egymásra találnak, akkor mindenki e két műfaj egyvelegét várná a kollaborációban. Azonban a „Don't Be Shy"-ban leginkább a slap house stílusé a főszerep. A lüktető alappal és a fülbemászó dallammal rendelkező track biztosan nagy közönségkedvenc lesz!




Sub Urban & Bella Poarch - INFERNO

Bella Poarch megállíthatatlan! Az extravagáns alt-pop énekesnő májusban jelentette meg debütáló „Build a B*tch" című trackjét, amivel azonnal világszintű ismertségre tett szert - többek között hazánkban is, ahol szintén igazi közönségkedvenc lett a felvétel. Ezúttal az amerikai énekes-dalszerzővel közösen, Sub Urbannal készül letarolni a slágerlistákat. Hipnotikus kiadványuk, az „INFERNO" már most óriási siker, pár nap alatt 4 millió streamet generált Spotify-on és ez még csak a kezdet!

A két fiatal szupersztár nem most dolgozik együtt először: Sub Urban volt Bella első szólódalának a producere, a zenei kémia pedig abszolút megvolt kettőjük között és ez a tracken is érezhető volt! A „Build a B*tch" a YouTube rekordját is megdöntötte, hiszen a valaha volt legnagyobb nézettséget érte el a klip alig pár nap alatt.

Az új kollaborációban is érezhető, hogy mennyire zseniálisan egészíti ki egymást a két előadó, hiszen az „INFERNO" egy elképesztően ütős kollaboráció lett, fülbemászó alappal és azonnali dúdolásra késztető vokálokkal.

Filmvászonra illő, akciókkal teli videóklippel érkezett a szám, amit kevesebb mint egy hét alatt már több mint 22 millióan láttak YouTube-on.




Clean Bandit & Topic - Drive (feat. Wes Nelson)

A Grammy-díjas brit zenekar most a slágergyáros lemezlovassal, Topic-kal és a fantasztikus hangjáról már jól ismert R&B előadóval, Wes Nelson-nal közösen robbant.

Pulzáló beatek, felhevült dance-pop zenei alap és klasszikus hangszerek: ez a „Drive", ami első hallásra az ember lelkébe kúszik és egy fantasztikus zenei utazásra hívja a hallgatót. A bontakozó érzelmekről és kezdeti vágyakról szóló upbeat dal a rádiók és a klubok táncterein egyaránt megállja majd a helyét.

A kollaboráció ötlete Topic-é volt, aki mint vendégelőadó vett részt a Clean Bandit 12 órás „House Party Against Hunger" című jótékonysági show-ján. Mivel Wes-szel is dolgozott már együtt korábban, így azonnal tudta: az ő hangjára van szükségük ebben a számban.

A különleges hangzásvilágáról ismert Clean Bandit nemzetközi áttörését a „Rather Be" című megahit és a szintén hatalmas sikert arató „New Eyes" című debütáló album hozta meg 2014-ben. 2018-ban újabb nagylemezzel jelentkezett a csapat, amely az év egyik legnagyobb durranása lett. A korong olyan slágereket sorakoztatott fel, mint a Demi Lovatoval közös „Solo", vagy az Ellie Gouldinggal készített „Mama". Legutóbb a „Tick Tock" című felvétellel tarolták le a hazai és nemzetközi slágerlistákat egyaránt.




Forrás: (Partneroldal)







TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 329 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1810001.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: