Kiemelt nemzetközi újdonságok május végén

 2022.05.24 19:37  |  livethemoment.hu  |   2498
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Jason Derulo – Slidin' (feat. Kodak Black)

Ez a nyár szinte biztosan Jason Deruloé lesz!

A többszörös platinalemezes szupersztár készen áll meghódítani a nyarat: öveket becsatolni, megjelent Jason Derulo napsütötte bulihimnusza, amit a nagyszerű Kodak Black-kel közösen jegyez!

„A „Slidin" éppen időben érkezik, akárcsak egy várva várt nyári vakáció" – mondta Derulo, mi pedig teljesen egyetértünk vele, hiszen a feel-good, karibi hangulatú pop újdonságot hallgatva egyenesen a tengerpartra képzeljük magunkat. A fülbemászó alap és Jason azonnal felismerhető, tüzes vokálja most is verhetetlen párost alkot, míg Kodak Black rapbetétje extrán izgalmas löketet ad a rádióbarát tracknek.

Jason Derulo kreativitásával, folyamatos zenei újításaival mára a világ egyik legnagyobb előadójává nőtte ki magát: mióta a díjnyertes énekes-dalszerző áttörő „Whatcha Say" című megahitjével berobbant, több mint 200 millió lemezt adott el és 18,2 milliárdot felülmúló streamet generált világszerte. Mindemellett zseniálisan kihasználta a social media adta lehetőségeket, és mára több mint 117 milliós követői bázist épített ki saját felületein.
TikTokon jelenleg a 11. legnagyobb fiók az övé, így nem meglepő, hogy egy izgalmas kihívással lepte meg a platformon rajongóit: a „Slidin'" zenéjére táncolók bekerülhettek új klipjébe!

Idén a SZIN-en is találkozhatunk a slágergyáros előadóval, aki reméljük a legnagyobb bombái mellett új számát is bemutatja majd élőben!




John Newman - Holy Love

Őszintén öntötte ki szívét John Newman az elmúlt időszakról

John Newman előző dalában, a nagysikerű „Waiting For A Lifetime"-ban már megmutatta, milyen jól áll neki a dance stílus - most ismét egy addiktív trackkel készül meghódítani a pop és house szerelmeseinek szívét: itt a „Holy Love"!

A fenomenális hangú énekes 2013-ban robbant be a köztudatba „Love Me Again" című dalával, onnantól pedig nem volt megállás: sláger slágert követett, fesztiválok, nagyszínpadok, díjak - mindent elért, a lelkesedését azonban kezdte elveszíteni. Aztán beütött a pandémia: „Láttam, milyen boldogtalan vagyok és igazából már nem éreztem azt, hogy sikeres lennék - pedig úgy tettem, mintha az volnék" - árulta el. A sikert pedig magára szabva értette, elsősorban mint ember, másodsorban mint előadó, így újra elkezdte felfedezni önmagát.

A zenélést is teljesen abbahagyta a szerző egy időre, később azonban visszatért szerelméhez: „Észrevettem, hogy valami nagyon hiányzik: kreatívnak lenni. Nem a zeneipari politika, a vörösszőnyeges képek, a repülők és a hotelszobák vagy az ingyen cuccok hiányoztak" - mesélte John. „Maga az alkotás könnyedsége."

Az előadó, aki tizenévesen még DJ-ként alkotott, visszatért gyökereihez, új dalaiban pedig a masszívabb beateké a főszerep. A „Holy Love" is, követve előző kiadványa stílusát, a modern dance-pop elemekkel készül meghódítani a chartokat.




HUGEL & Benjamin Ingrosso - Black & Blue

A francia riviérán találjuk magunkat HUGEL új közös dala hallatán!

A platinalemezes DJ/producer, HUGEL a dél-franciaországi Marseille-ből származik, így tudja, milyen forró a nyár egy városban. És ez nemcsak a hőmérsékletre, de az általános hangulatra is igaz: az utcák nyüzsögnek az energiától, amit a lenge öltözékek, jókedvű emberek, és hajnalig tartó zene tesz igazán emlékezetessé. Ezt a képet szem előtt tartva készült a HUGEL és a svéd popsztár, Benjamin Ingrosso új együttműködése, a „Black & Blue".

Szellős house hangulat, pattogó gitártéma, súlytalan dallamok, plusz Benjamin Ingrosso hipnotikus énekhangja – a „Black & Blue" tökéletes friss szellő egy forró nyári napon:
„Sok klubbangert készítettem el mostanában, és úgy éreztem, itt az ideje, hogy visszatérjek egy méltó dallal" – mondta HUGEL Benjamin Ingrosso-val közös újdonság kapcsán. „Amikor a frankfurti stúdiónkban találkoztam Benjaminnal, mind emberileg mind zeneileg azonnal megértettük egymást. Mindketten szeretjük az RnB zenét, amit a funky/dance ritmussal kombináltunk és alkottuk meg a „Black & Blue"-t. Ez a szám őszinte és tele van érzelmekkel. Garantáltan még melegebb lesz a nyár."

A felvétel az első hivatalos együttműködés a DJ/producer és a svéd énekes és színész között, amelyet a HUGEL és Alle Farben legutóbbi klubkedvenc közösét, a „Castle"-t követi.




Ali Gatie – IDK

Ali Gatie eddigi legdinamikusabb számával jelentkezik

A többszörös platinalemezes kanadai énekes/dalszerző, Ali Gatie továbbra is a szív húrjait pengeti vadonatúj pezsgő szerzeményével, az IDK-val. A jellegzetes balladisztikus elemeket háttérbe szorítva, ezúttal egy hőségre hangolt, pörgős tracket hallhatunk.

Az „IDK" olyan nagyszerű idei sikerek, mint a „Crying in the Rain" és a „Perfect" nyomán érkezik, amelyek közül az utóbbi az elmúlt három hónap alatt már közel 17 millió streamet gyűjtött össze.

Ali megosztotta a legújabb dal hátterét, amely előző felvételeihez képest jóval derűsebb perceket és lendületesebb ütemeket tartogat: „Ez a zeneszám azért különleges, mert először a Coachellában adtam elő. Az energia földöntúli volt, nagyon jól éreztük magunkat, és most már izgatott vagyok, hogy megosszam ezt az egész világgal."

Az R&B és a pop finom fúziójával Ali Gatie gyorsan a világ egyik leghatásosabb művészévé vált. Több mint 3,6 milliárd globális streamet gyűjtött össze, 2,4 millió TikTok-követővel büszkélkedhet, és bőszen közeledik az 1 milliárdos megtekintési határhoz a YouTube-on. Szólósikerei mellett olyan előadókkal is együttműködött, mint Ty Dolla $ign, Alessia Cara, Tate McCrae, Marshmello és MAX.

Az „IDK"-val pedig kétségtelenül pályafutása következő izgalmas fejezetét nyitja, mi pedig kíváncsian várjuk a folytatást!




Omah Lay – Woman

Nyári bomba egyenesen Omah Lay érkező albumáról

A hihetetlen lendületű hullámot meglovagolva a nemzetközi elismerés felé, az afro-fúziós sztár, Omah Lay Justin Bieberrel alkotott közösét követően újabb dalt és videoklipet mutat be „Woman" címmel. Amellett, hogy számmal a tengerparti homokot érezhetjük a talpunk alatt, egy előfutárt ismerhetünk meg Omah június 24-én megjelenő 'Boy Alone' című lemezéről.

A „Woman" a legutóbbi világméretű himnusz, a Grammy-díjas előadó-dalszerzővel, Justin Bieberrel közös „Attention" folytatásaként érkezett, amely összesen több mint 63,8 millió streamet és 18,6 millió feletti YouTube-megtekintést gyűjtött össze.

Az új track a dübörgő ütemet párosítja a bensőséges, fülledt hangzással, amely hallatán szinte egyből megízlelhetjük a dél-atlanti óceán sós zamatát. A szerző szülőhazájában, Nigériában készült képsoraival építi tovább a "Woman" hangulatát.

A zeneszám egyben bepillantást enged Omah 'Boy Alone' című, idén nyáron megjelenő debütáló albumába, amivel minden esélye meglesz az előadónak arra, hogy ő legyen a következő, globális mértékű nigériai sztár.




FOALS – 2001

Új nosztalgikus dallal hangolódhatunk a Foals hamarosan érkező kiadványára

Kevesebb, mint egy hónap van hátra az indie rock brit fenegyerekei, a Foals várva várt 'Life Is Yours' című lemezéig. Újabb löketet ad most a csapat „2001" című felvételével, amit nem véletlenül tartogatott a melegebb időjárásra.
A „2001" a Foals hamarosan debütáló albumáról eddig ismert „Wake Me Up", „2am" és „Looking High" számait átható disco és funk hatásokat emeli ki.

Az együttes frontembere, Yannis elmondta, hogy: „A "2001" olyan, mint egy képeslap a múltból. Ekkortájt költöztünk Brightonba, fiatal zenekar voltunk, és érezhettük a függetlenség első ízét. Abban a pillanatban, amikor megkapod ezeket a szabadságjogokat, kísértés vesz körül. A tengerparti édességekre és a brightoni sziklára való utalásunk a drogok és a hedonizmus szimbólumai. Ezt a pandémiás tél legmélyén írtuk, és arról a menekülési vágyunkról szól, hogy kitörjünk a bezártság érzéséből, mind a járvány, mind a serdülőkor vonatkozásában."

A nosztalgikus hangulatot pedig egy videóklip erősíti, ami a spanyol Costa Brava partjára teleportál.






A cikk összeállításban segített (Partneroldalunk)





TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 308 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1806362.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: