Könnyűzenei tehetséggondozó központot adtak át Tatán

 2019.09.07 20:07  |  G.Zoli  |   637
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Átadták pénteken Tatán Magyarország első regionális könnyűzenei tehetséggondozó és képző központját, amelyet a piarista rendház egykori épületében alakítottak ki pályázati támogatással, 130 millió forint ráfordításával.

A Peron Music Könnyűzenei Tehetséggondozó és Képző központ létrehozása egy sokat ígérő lépés a kormányzat céljainak megvalósításában, a kultúra, az oktatás, a magyar fiatalok nevelésének támogatásában - mondta köszöntőjében az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára.
Vitályos Eszter hangsúlyozta: Tata rendkívüli mértékű fejlődésen ment keresztül. A városba az elmúlt hét évben több mint 12 milliárd forint támogatás érkezett az önkormányzat, a civil szervezetek és a gazdasági társaságok részére. Mint megjegyezte, a hasonló nagyságú városok körülbelül ezen összeg felét érték el.
Pap Tibor, a projekt szakmai vezetője elmondta, hogy az egykori piarista rendház egy részében 12 helyiséget alakítottak ki, köztük egy professzionális hangstúdiót, egy 80 fős koncerttermet, valamint öt, hangszeres oktatásra alkalmas szobát.

A 710 négyzetméteres létesítményben végezhető hangszeres oktatás, kompetenciafejlesztés és zeneipari képzés, rendezhetők hangszeres és zeneipari workshopok, előadások és konferenciák.
A program megvalósítására a tatai önkormányzat nyert el pályázati támogatást, a szakmai irányítást a tatabányai Peron Music Alapítvány végzi - mondta Michl József (Fidesz-KDNP) polgármester.
Az intézményben évente 300 érdeklődőnek szeretnének támogatást nyújtani. A projekt célja egy olyan intézmény létrehozása, amely egyedi módszertannal végzi a könnyűzenei hangszeres tanítást, valamint szakmailag támogatja a feltörekvő, tehetséges zenészeket és zenekarokat.
A tatabányai Peron Music Alapítvány 25 éve foglalkozik könnyűzenei tehetséggondozással. A társaság 2019-ben 24. alkalommal szervezi meg tehetségkutató fesztiválját a megyeszékhelyen. Saját rendezésben és partnereikkel együttműködve rendszeresen szerveznek könnyűzenei tehetségkutatókat Dunaszerdahelyen, Kolozsváron, Magyarkanizsán, Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen.

A piarista szerzeteseket 1765-ben hívta Tatára gróf Esterházy Ferenc főkancellár. A rendház mai formája az 1930-as években alakult ki. Az ingatlan 1950-től vájárképző iskolának adott otthont, majd 2011 decemberéig a szomszédos Eötvös Gimnázium kollégiumaként működött.
A tatai önkormányzat megkezdte az ingatlan felújítását, elsőként az épület földszinti, keleti folyosóját vették használatba. Ott kapott állandó székhelyet a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság, valamint a Tatai Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ, ahol 2017 szeptemberétől bölcsődei csecsemő- és kisgyermeknevelők szerezhetnek felsőfokú végzettséget a Soproni Egyetem szakmai irányítása mellett.


MTI
Kép és további infó a központról: tata.hu




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 328 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1809298.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: