Már lehet szavazni Budapest dalára

 2019.04.10 20:09  |  G.Zoli  |   782
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Már várják a szavazatokat Budapest dalára; a projekt keretében 13 szerzeményre lehet voksolni április 25-én éjfélig. Budapest dalát április 26-án hirdetik ki a Thália Színházban.

Lezárultak a jelentkezések, mintegy száz pályamű érkezett a Fővárosi Önkormányzat Budapest Dal 2019 címmel meghirdetett pályázatára. A szakmai zsűri az eredetileg tervezett öt helyett nyolc szerzeményt választott ki a meghívott öt előadó zenéje mellé, közülük a közönség választja ki a győztest - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

Az idén immár második alkalommal kiírt Budapest Dal pályázat szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy 2019-ben Budapest Európa sportfővárosa, ezért elsősorban sportolásra alkalmas, motiváló ritmusú, jó hangulatú dalokat vártak a versenybe.
Lényegesen színvonalasabb szerzemények érkeztek, mint tavaly, a daloknál figyelembe vettük, mennyire illeszkednek 2019 trendjébe - idézte a közlemény Joós Istvánt, a Budapest Dal CD-t megjelentető Magneoton kiadó vezérigazgatóját, a zsűri elnökét.

A szervezők felkérését korábban Janicsák Veca, Tóth Gabi és Majka, Vastag Csaba, Szikora Róbert és Tóth Andi, valamint a New Level Empire fogadta el, a zsűri döntésével még Mága Jennifer, Berta Dani, az OliverFromEarth, Johnny K. Palmer, a Babám, Sári Évi, a MattSet és az FMX X Marcee került a döntőbe és versenyezhet szerzeményével a Budapest Dal 2019 cím elnyeréséért.

A zsűriben Joós István mellett Rakonczai Viktor zeneszerző, Rózsa István (Rózsa Records), Nagyné Varga Melinda, a Fővárosi Önkormányzat kulturális főosztályvezetője és Szűts László, a Mahasz elnöke kapott helyet.
A dalokra a szavazatokat április 25-én éjfélig a budapestdal.hu weboldalon lehet leadni. Indul egy játék is a facebook.com/BudapestDal oldalon, ahol jegyeket sorsolnak ki az április 26-ai gálára, amelyet a fővárosi Thália Színházban rendeznek. Itt fogják bejelenteni, ki nyerte a versenyt. A győztes egy éven keresztül viselheti a Budapest Dal 2019 címet, megkapja a Budapest Dal plasztikai díjat és oklevelet, emellett egymillió forint pénzjutalomban részesül.
Tavaly Radics Gigi előadásában a Budapest Szerelem című számot választották Budapest dalának, a közönségdíjat Benji Bárhol járok című dala kapta.


MTI
Kép: facebook.com/BudapestDal






TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 329 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1810064.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: