Nagy-Szín-Pad!: döntős a Follow the Flow, a Bluebay Foxes és a Useme

 2019.05.13 19:48  |  G.Zoli  |   753
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0




A Follow the Flow, a Bluebay Foxes, valamint a Useme jutott be a Nagy-Szín-Pad! idei döntőjébe. A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió tehetségmutatójának fináléját május 16-án, csütörtökön rendezik az Akvárium Klubban.

Lobenwein Norbert, a Nagy-Szín-Pad! alapítója hétfőn reggel a Petőfi Rádióban jelentette be az idei döntősöket. A három döntős zenekar közül a közönség dönti el, melyikük jut fel a legfontosabb hazai fesztiválok nagyszínpadaira.
A Nagy-Szín-Pad! négy elődöntőjét május 8-tól 11-ig rendezték, esténként két-két zenekar adott egy-egyórás koncertet az Akvárium Klubban. A szervezők közleménye kiemelte, hogy a Nagy-Szín-Pad!, a Telekom VOLT Fesztivál és a Strand Fesztivál Facebook oldalán livestream segítségével lehetett a koncerteket nézni és hallgatni, az M2 Petőfi TV pedig 90 perces show-t épített a versenyprogramok közé.

Az elődöntők során a szakmai zsűri, a tíztagú Nagy-Szín-Pad! Crew tagjai 1-től 10-ig pontozták a produkciókat, a közönség tizenegyedik tagként voksolhatott három platformon (SMS, Instagram, www.nagyszinpad.com) az aznap fellépőkre. A szavazatok összesítése alapján dőlt el a három döntős. Hétfőn reggel újraindult a szavazás a három döntősre, egészen a finálé végéig már csak a közönség voksol.

A három döntős, a Follow the Flow, a Bluebay Foxes és a Useme mellett az idei Nagy-Szín-Pad! mezőnyében versenyzett a KosziJanka, a Nomad, a New Level Empire, a Stolen Beat és a USNK is.
A Nagy-Szín-Pad! győztese bemutatkozhat a Sziget, a Telekom VOLT Fesztivál, a Strand Fesztivál és a Campus Fesztivál nagyszínpadán, meghívást kap a Petőfi Zenei Díj 2019-es showműsorába, amelynek a Strand Fesztivál ad otthont, valamint saját, dedikált estét kap az Akvárium Klubban. Emellett minden döntős zenekar egy-egymillió forintos videóklip támogatásban részesül, egyikük vendégzenekari meghívást kap a Budapest Parkba. Az elődöntők valamennyi résztvevője fellép a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand és a Campus Fesztiválon, valamint a MOL Nagyon Balaton eseményein.


MTI




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 329 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1810062.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: