Rocktörténeti tábort rendeznek Szegeden

 2020.08.11 19:33  |  MTI  |   1131
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Rocktörténeti tábor kezdődik pénteken Szegeden, a találkozón megemlékeznek az ötven éve rendezett Wight-szigeti Rockfesztiválról is - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Pleskonics András, azaz Dr. Rock, aki már másfél évtizede tart rocktörténet kurzust a Szegedi Tudományegyetemen, amolyan jutalomjátéknak álmodta meg ezt a műhelyt, amelyben legkedvesebb zenészbarátaival és tanítványaival oszthatja meg mindazt, amit zenei előadóként és játékmesterként a legjobban tud és legfontosabbnak tart.
Az elsősorban a rocktörténeti kurzus hallgatóinak és a Premier Művészeti Szakgimnázium növendékeinek szervezett intenzív nyári tábor gyakorlatilag összefoglalását adja az év közbeni szakmai munkáknak: a könnyűzene-, a rocktörténeti kurzusoknak és más előadásoknak. A befogadás és a színvonalas elemzés módszereinek bemutatásán túl aktív zenélési lehetőséget is biztosítanak a résztvevőknek. A hathatós kortárs műveltségi anyagot és élményeket nyújtó közös nyári alkotótábor programja azonban nem jelent szigorúan kötött tematikát, a kikapcsolódásra és aktív pihenésre is lehetőséget nyújt.

A tábor szignálja ezúttal a Led Zeppelin klasszikusa, a Whole Lotta Love című szám lesz. A tematika alapját - mint tavaly a Woodstock 50 -, ezúttal a Wight-szigeti Rockfesztivál fél évszázados jubileuma adja. Az esemény ma már nem annyira ismert, annál inkább az ott színpadra álló formációk és előadók: a Jethro Tull, a The Doors, a Free, a Taste, a Procol Harum és a Moody Blues vagy Miles Davis. Azt is csak kevesen tudják, hogy itt adta Jimi Hendrix halála előtti egyik utolsó koncertjét.
A vasárnapig tartó táborban bemutatkozási lehetőséget kap több szegedi rock- és bluesformáció, az esemény kiemelt zenészvendége pedig Benkő Zsolt blues-gitáros, zeneszerző lesz.




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 326 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1809019.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: