Szombaton lesz a Sitkei Rockfesztivál

 2019.08.29 16:20  |  G.Zoli  |   650
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Deák Bill Gyula, a Lord, Kowalsky meg a Vega és a Road is színpadra lép szombaton a 33. Sitkei Rockfesztiválon - közölték az MTI-vel a szervezők.

Morgós István, a község polgármestere elmondta: ötezer látogatóra számítanak, a járművekkel érkezők számára ingyenes parkolóhelyeket biztosítanak, a 14 éven aluliak pedig idén is ingyenesen vehetnek részt a koncerteken.
Hozzáfűzte: a hagyományoknak megfelelően a fesztiválon bemutatkozási lehetőséget kínálnak amatőr zenekaroknak is, így az Evilution Rock Band, a Bagatell, a Falcon Projekt és a Radar is színpadra lép.

Balázs Fecónak, a Korál együttes vezetőjének kezdeményezésére 1986-ban tartották az első koncertet a Hercseg-hegy oldalában található sitkei kápolna megmentéséért, amelyet évről évre újabb fesztiválok követtek, melyek során időnként a koncertek mellett zenés darabokat is előadtak, köztük az István, a király rockoperát.
A civil kezdeményezésnek köszönhetően az elmúlt több mint három évtized alatt megújult az 1871-ben romantikus (historizáló neogót) stílusban épült kápolna külseje és belseje, sikerült az imahely épületének támfalát is megerősíteni, és a rendezvénysorozat a hazai rockrajongók körében egyre ismertebbé és kedveltebbé vált.

A polgármester elmondása szerint a fesztivál bevételeiből most a kálvária kápolna falainak vizesedését próbálják megállítani, a maradék összeget pedig a község kulturális és sportéletének színesítésére szánják.

MTI
Kép és további infó a fesztiválról: ldesign.hu/sitkeirockfesztival




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 307 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1806021.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: