Újévi nagykoncertre készül a Budapest Klezmer Band

 2019.11.18 13:21  |  MTI  |   603
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Mazel Tov! címmel rendezi meg a Budapest Klezmer Band újévi nagykoncertjét január elsején, Szulák Andrea és Dunai Tamás fellépésével a Budapest Kongresszusi Központban - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

A csaknem 30 éves múltra visszatekintő együttes tradicionális zsidó zenét játszik, a zenei átiratokat az együttes alapítója és vezetője, Jávori Ferenc komponálja.

Jávori Ferenc (Fegya) Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész a január 1-jei programról elmondta: a koncert címe Mazel Tov!, ami jiddisül azt jelenti, hogy jó szerencsét. Kiemelte: hagyománnyá vált, hogy január elsején ismert vendégeket hívnak a fellépésre, a 10. alkalomra Szulák Andreát és Dunai Tamást hívták meg.
Felidézte, hogy Dunai Tamással a Hegedűs a háztetőn című előadásban dolgoztak együtt, az 1996-os produkcióban a színművész Tevje szerepét alakította. Azóta megmaradt a barátság közöttük, és rendszeresen lépnek fel együtt.
A klezmer szóról elmondta, hogy óhéber eredetű: a klez hangszert jelent, a klezmer pedig hangszeres népzenét takar. A klezmer a népek közötti kapcsolat tükre, ettől olyan sokszínű, sokrétű, fantasztikus ereje van - fogalmazott, hozzátéve: bárhol játsszák a világon, azt érzi, hogy köze van hozzá a közönségnek, láthatatlan kapocs köti őket össze.

Mint a műsorban elhangzott, a Budapest Klezmer Band nemcsak koncertzenekar, műfajteremtő is. Az első klezmerbalett Magyarországon született, 1998-ban mutatta be a most 40 éves Győri Balett a Purim, avagy a sorsvetés című darabot, a színpadon a zenekarral. A másik áttörés az első klezmeroperett, amelyet a Budapesti Operettszínházban mutattak be 2006-ban Menyasszonytánc címmel, és 11 évig játszottak sikerrel, az idén fel is újították - sorolta az előadásokat a művész.
Elmondta: az együttes, amely a jövő évben ünnepli alapításának 30. évfordulóját, a jubileumi koncertet a jövő évben június 14-én tartja a Margitszigeten, ezt követően országos turnéra indul.
Mint elhangzott, a Budapest Klezmer Band új albumot is megjelentet, amely az újévi koncerten már kapható lesz.




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 307 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1805902.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: