ZENETANÁROKAT ÉS ELŐADÓMŰVÉSZEKET DÍJAZOTT AZ ARTISJUS 2021-BEN IS

 2021.12.17 20:31  |  livethemoment.hu  |   429
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Tizenegy zenetanár és tizenegy előadóművész részesül idén az Artisjus elismerésében, a kitüntetések átadására 2021. december 17-én kerül sor. A szerzői egyesület olyan előadóművészeket díjazott, akik rendszeresen kortárs magyar műveket tűznek műsorukra, valamint olyan tanárokat ismert el a díjjal, akik kiemelkedően fontos munkát végeznek a zenei oktatásban.

A szerzők egyesülete azzal a céllal alapította a díjat, hogy köszönetet mondjon a kortárs zene elkötelezett terjesztőinek. Nélkülük aligha születhetnének ma is új zenék, és aligha ismerhetné meg ezeket a közönség. A díjak pénzjutalommal járó szakmai elismerések, odaítélésükről a szervezet szerzőkből és zeneműkiadókból álló testületei döntenek.
Az Artisjus Zenetanári Díjjal azokat a zenepedagógusokat jutalmazzák, akik tanári pályafutásuk során nagy hangsúlyt fektetnek a kortárs magyar zene terjesztésére. Missziójuk, hogy a felnövekvő muzsikusnemzedékek anyanyelvükként értsék és interpretálják a kortárs magyar zenét.
Az Artisjus Előadóművészi Díjban azok az előadók részesülnek, akik művészeti tevékenységük során előtérbe helyezik a kortárs magyar darabokat, és küldetésüknek érzik, hogy minél szélesebb közönséghez juttassák el ezeket a zeneműveket.

Idén az alábbi zenetanárok és előadók nyerték el a kitüntetést:

Előadói díjak – könnyűzene:

Berki Tamás: jazzénekes, dalszerző. 18 éven keresztül az MZTSZ Kőbányai Stúdió Ének tanszakvezetője, 27 évig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemjazzének tanára. Jelenleg Sárik Péterrel Duóban és Sárik Péter Triójával játszik.
Elek István: szaxofonművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszék-szaxofontanára. Jelenlegi formációi: Elek István Quartet; Fusio Group; Equinox, BJC big Band; Black Diamond Big Band.

Lantos Zoltán: jazz-és worldmusic hegedűművész, elektronikus multimédiaművész, zeneszerző, költő, szövegíró, a Snétberger Zenei Tehetség Központ vendégtanára. Saját zenekarai: Zoltán Lantos' OpenSource, Samsara, Raga-Fusion.
Póka Egon (posztumusz díjazott): basszusgitáros, zeneszerző, a budapesti Kőbányai Zenei Stúdió alapítója és igazgatója volt. Amagyar blues legendás alakja idén, 68 évesen hunyt el.1971-ben a Zorán által vezetett Metro zenekarban, 1978–1993, majd 2009–2011 között a Hobo Blues Band tagjaként játszott, 1997–2009 között pedig a P. Mobil tagja volt. Ezt követően2007-ben alakult saját formációja, a Póka Egon Experience vezetője volt.

Szappanos György (posztumusz díjazott): basszusgitáros, a virtuóz játékáról ismert zenész idén,55 évesen hunyt el. A Boom-Boom együttes alapítója, valamint a Babos Gyula zenekar, a Felkaiband, a Tátrai Band, a Full Playback, a Háború együttes, a Free Style Chamber Orchestra, a Tumba Y Quema, a Tóth Sándor Quintet, Pálinkás Gergely és zenekara, a Time nevű együttesek tagja volt. Ezek mellett számos egyéb formációval, zenésszel és színházi darabban is játszott. Magántanítványait, többek között a Madách színházban a Rocksuli musical basszusgitáros gyerekeit készítette fel nagy sikerrel.

Előadói díjak – komolyzene:

Corpus Harsona Quartet: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemfiatal növendékeiből, 2001-benalakult quartet. Számos nemzetközikamara és harsona verseny díjazottjai. Jelenlegi tagjai:Sütő András (harsona), Pálinkás Péter (harsona), Hegyi Gábor (basszusharsona) és Gáspár Olivér(harsona). Számos nemzetközi verseny díjazottjai.

Ernyei László: harmonikaművész és tanár, egyetemi adjunktus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem harmonika tanszak és a XIII. kerületi Zeneiskola harmonika tanszak vezetője.

Onczay Zoltán: csellóművész, a MÁV Szimfonikus Zenekar és a Madrid Soloists szólamvezetője, a Celectro - electro acoustic projekttagja, a Fejes Művészeti Akadémia alapító tagja, rendszeresen tanít fesztiválokon és tart mesterkurzust Japánban, Amerikában és Kínában.

Somogyi Vonósnégyes: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemvolt hallgatóiból, 1997-ben alakult, vonósnégyes, 1998 őszétől a jelenlegi felállásban működik: Somogyi Péter (első hegedű), Lendvai György (második hegedű), Tóth Balázs (brácsa), Pólus László (cselló). Lengyelországban, Mexikóban, Ausztriában, Máltán játszottak nemzetközi fesztiválokon, a budapesti Mini-fesztivál és a Ars Nova sorozat rendszeres vendégei.

Szűcs Péter: klarinétművész, az UMZE Kamaraegyüttes tagja, a Zeneakadémia doktorjelölt hallgatója, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karán klarinét fő tárgy és kamarazene tanára.

Váradi Judit: zongoraművész, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karegyetemi docense, a Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Program témavezetője, a Nagyváradi Partiumi Egyetem oktatója, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet megbízott kutatója, az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémia és a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar művészeti igazgatója. Több hangversenysorozat alapítója, rendszeresen koncertezik itthon és külföldön.

Zenetanári díjak – könnyűzene:

Friedrich Károly: jazzharsonás, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének nyugalmazott docense, a Jazzharsona, Jazztörténet és Jazz hangszerelés tárgyak oktatója. Az Old Boys együttes tagja.

Gonda János (posztumusz díjazott): zongoraművész, zeneszerző, zenetörténész, főiskolai tanár, a magyar jazz élet meghatározó alakja 89 évesen hunyt el. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat zenei rendezője (1961-64), a Qualiton együttes és a Gonda Sextett alapító tagja. 1965-ben megszervezte, és 1998-ig vezette a Bartók Béla Konzervatórium jazz tanszakát. 1990-ben a tanszak a Zeneakadémia tanszékévé alakult át. Létrehozta, majd az 1990-től 2000-ig működő tatabányai Nemzetközi Kreatív Zenepedagógiai Intézetet. A Nemzetközi Jazz Föderáció alelnöke (1972–84), a Magyar Jazz Szövetség alapítója, örökös tiszteletbeli elnöke, a Zenetanárok Társaságának elnöke (1994–98) volt.

Nesztor Iván: jazz dobos, zenész-zeneszerző, az Erkel Ferenc Zeneiskola dobtanára, a Ritmusjáték és Jazzdobolás című tankönyvsorozat szerzője, népzenekutató. Jelenleg is a Nesztor Iván formációban játszik.

Riha Emil: dobos, a Budapesti Operett Színház zenekarának nyugalmazott tagja, a 2007-ben létrehozott tárnoki ütőhangszeres iskola, a Tárnoki Ütősegyüttes alapítója és vezetője, növendékeivel rendszeresen koncertezik Tárnokon, térségében és Budapesten.

Tornóczky Ferenc: gitáros, zeneszerző, a Kőbányai Zenei Stúdió igazgatóhelyettese, gitár és zenekari gyakorlat tanára. Tagja volt korábban aDeák Bill Blues Band, P-Mobil, valamint a Hobo és Bandája zenekaroknak. Jelenleg a Garami Funky Stuffés saját induló projektjének zeneszerzője, gitárosa.

Zenetanári díjak – komolyzene:

Bali János: furulyaművész, karnagy, zenetörténész, zeneszerző, a Budapest Improvisers Orchestra tagja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemegyetemi docense, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Széchenyi Egyetem és a Moholy Nagy Művészeti Egyetem oktatója.

Holló Aurél: az Amadinda együttes, az UMZE Kamaraegyüttes tagja, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumklasszikus ütőhangszer és kamarazene tanára, zeneszerző.

Horn András: klarinétművész, nyugalmazottklarinét és kamarazene tanár, a középiskolai fúvóskamarazene-oktatás tanterv társszerzője. 1987-től a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumban tanít, 2010-től a fúvós -tanszak, 2013-tól a kamarazene-tanszak, valamint az Új Zenei Projekt vezetője. Alapító tagja volt a TrioD'Echo, Intermoduláció együttes, Componensemple, UMZE Kamaraegyüttes és az Új Harmónia Fúvós együttesnek. A hódmezővásárhelyi Augusztusi Zenei Napok klarinétkurzus vezetője.

Romos Zsolt: fuvolaművész-tanár, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti kar egyetemi docense, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fuvola főtárgy szakképzésért felelős oktató és gyakorlatvezető, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumművésztanára, fúvós tanszakvezetője.

Szakály Ágnes: a Tóth Aladár Zeneiskola és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola nyugalmazott tanára. A kortárs magyar cimbalommuzsika egyik legismertebb tolmácsolója. A tanítás mellett koncertezett Európa valamennyi országában, valamint Japánban, Mexikóban, Ázsiában és az Egyesült Államokban.

Szilvágyi Sándor (posztumusz díjazott): gitárművész, tanár. A magyar gitáros közösség meghatározó tagja idén, 57 évesen hunyt el. 1990–1997 között a Debreceni Zeneművészeti Főiskola gitártanára, 1996-tól a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium gitár tanszakának tanára, haláláig tanszékvezetője, a gitároktatás budapesti szakfelügyelője volt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem-n gitár módszertant oktatott, 2009-től a PTE Művészeti Kar gitár- és kamarazene tanára volt. Számos mesterkurzust tartott itthon és külföldön, előadóként többek közt Bath, Berlin, Belgrád, Pozsony, Delhi, Bécs, Zágráb koncerttermeiben lépett föl.







TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 329 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1809754.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: