Z'zi Labor



A Z’Zi Labor 1986-ban alakult Budapesten. 1986 nyarán az Interpop-fesztivál I. díját nyerték el Utolsó tangó párizsival c. dalukkal, ezt követően a Népstadionban a Queen előzenekaraként léptek fel. Feltűntek a Moziklip c. filmben 1987-ben. A veresegyházi asszonykórus is szerepel koncertjeiken mint vokalisták.

1985-ben mutatták be A Z’Zi bolygó titka c. gyermekműsorukat a Planetáriumban, melynek írója Janicsák István, rendezője Gömöri V.István.
Ezt követték a Zizi űrbázis jelentkezik, A csillagszemű robotok, A Betlehemi csillag című fantasztikus zene-játékok, melyeknek főszereplője és rendezője Gömöri V. István. Ezen előadások hangjáték változatát a HUNGAROTON hanglemezen is megjelentette. Sárközi Anita 1988-ban csatlakozott a csapathoz, amikor Lőrincz Gabriella a Hetedik Kontinens együtteshez igazolt át.
A Z’Zi Labor 1994-ben oszlott fel.

A frontember Janicsák István, előadóművész, zenész, dalszövegíró. Janicsák Veca énekesnő apja.
Gyálon,1953. október 19-én született Janicsák István és Nagy Mária gyermekeként.
Írónak készült, novellákat, verseket publikált. 1986 óta a Z’Zi Labor együttes vezetője, valamint a dalszövegek szerzője.





Kövessen minket és nem marad le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége
Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 4 év és 188 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1431653.
Lefrissebb bejegyzések
Klippremier 1 hete 5 napja
Itt a recept, hogy mit kell csinálni, ha épp nagyon eleged van mindenből
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: