A USEME legújabb dalában aklímaváltozásra hívja fel a figyelmet

 2020.02.20 18:24  |  livethemoment.hu  |   819
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Március elsején jelenik meg a USEME harmadik lemeze, ami bár műfajilag sokszínűséget ígér, mégis ez lesz a zenekar eddigi legegységesebb és legkiforrottabb anyaga. Az album nyitódala, a klímaváltozás és az elmúlás témáját is érintő, Mindenből a Semmibe lesz.

Bár alig több, mint 4 éve alakultak, tudatos építkezésüknek köszönhetően mára a USEME a hazai pop-rock színtér egyik kikerülhetetlen zenekara lett, amit a tavalyi Nagy-Szín-Pad győzelmükkel tovább erősítettek. A szupergroupként is emlegetett csapat első lemezét alig néhány hónap alatt írta meg, amit egy év múlva már a második album, a Szélesvásznú Ég követett. Az idén márciusban megjelenő lemezükre azonban hosszabb időt kellett várni, de néhány dalt azért már megmutattak a készülő anyagból.

„Úgy érezzük, manapság elengedhetetlen a folyamatos jelenlét. Igényli a közönség, hogy pár havonta kikerüljön valami újdonság, ezért is döntöttünk úgy, hogy a lemez nyitódalát is megmutatjuk a megjelenés előtt. A Mindenből a Semmibe az album legkeményebb hangzásvilágú, szinte mármetálos száma lett, amivel a világban tapasztalható negatív folyamatokra, változásokra is fel szeretnénk hívni a figyelmet. Én ezúttal is aszövegekért voltam a felelős. És bár a címből is kitűnik, hogy az olykor tabutémának is számító elmúlás is megjelenik a szövegben,mégis található benne feloldás, ami pozitívabbá teszi az egészet” – meséli Csongor Bálint, a zenekar frontembere.


Az Üveghegy című album márciusi megjelenése után a csapat tíz állomásos lemezbemutató turnéra indul. A budapesti közönségnek április 17-én az Akvárium Klubban mutatják be a lemezt.



USEME // FatalError // Down ForWhatever
2020. április 17., Akvárium Klub
Az esemény a facebbokon: facebook.com/events


A USEME lemezbemutató turnéjának állomásai:
03.06 Sopron – BúgócsigaAkusztikGarden
03.20 Tatabánya –Roxxy Music
03.27 Nyíregyháza - Club Hollywood
03.28 Miskolc - Helynekem
04.03 Szeged – JATE Klub
04.04 Győr –Rómer Ház
04.17 Budapest– Akvárium Klub
04.25 Hajdúszoboszló - Rock Café
05.09 Békéscsaba – Csabagyöngye Kulturális Központ
05.15 Veszprém - Expresszó




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 308 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1806355.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: