Több turnén is Nick Cave vokalistája volt, Johnny Depp kalózos válogatáslemezére a Pirate Jenny című számot Cave és Warren Ellis kíséretében énekelte fel, ráadásul Brooklyn egyik legvagányabb énekesnője, aki nemcsak a feminizmus mellett, hanem politika kérdésekben is felemeli a hangját. Shilpa Ray-t most Budapesten is meghallgathatjuk, hiszen július 22-én a KOBUCI Kertben koncertezik.
Már Shilpa Ray gyerekkora sem mondható átlagosnak. New Jersey külvárosában egy hindu bevándorlócsaládban nőtt fel, s egészen korán megtapasztalta a rasszizmust. Klasszikus indiai éneklést tanult, konzervatív szülei még a popzene hallgatásától is eltiltották. Hangszerek közül csak harmóniumon tanulhatott meg játszani, amit azonban a mai napig szívesen szólaltat meg a színpadon. Elmondása szerint az igazi fordulat Lou Reednek köszönhetően következett be az életében, amikor középiskolásként a lawrenceville-i könyvtárban felfedezett egy Velvet Underground albumot. „Többet nem voltam ugyanaz az ember. Ők lettek az én átjáró drogom.” Amint tehette, New Yorkba szökött, s zenekart alapított. Egyik első bandája a Beat Rhe Devil elnevezésű punk együttes volt, amit a Her Happy Hookers követett, és Shilpát hamarosan a legígéretesebb feltörekvő előadók között emlegették, koncertjei pedig a New York-i underground kihagyhatatlan eseményei közé tartoztak. Hamarosan Patti Smithszel játszott együtt, s nemcsak Nick Cave előzenekaraként léphetett fel, de több turnén a vokalistája is lett. „A legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor a turné első napján a buszban Nick egy szendvicset készített nekem. Ekkor azt éreztem, ezután akár meg is halhatok. Őrült pillanat volt” – mesélte egy korábbi interjúban.
„Nick Cave kedvenc gót-rockabilly istennője” - írta Shilpáról a Vice 2015-ben,Last Year'sSavage című albuma megjelenésekor. A Guardian kritikusa pedig egyszerűen „vulgáris Ella Fitzgerald”-ként emlegette. Az énekesnő válasza jól mutatja elképesztően vagány személyiségét: „Vulgáris Ella Fitzgerald? Inkább kanos Frank Sinatra!" Két évvel később életrajzi ihletettségű, DoorGirl című lemezét dobta piacra. A dalokban a New York-i éjszakai életben eltöltött 17 évéről mesél kegyetlen őszinteséggel. Shilpa Ray zenéjében a blues gyökereit olykor a punk radikalitása felé nyitja meg, így az biztos, hogy július 22-i koncertje az Óbudai Blues Fesztivál egyik legemlékezetesebb eseménye lesz.
Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez.
A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg.
Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.
Hozzászólások
Facebook hozzászólásMinden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Köszönettel:Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.
A livethemoment.hu szerkesztősége