Mindössze néhány napot kell még várni az év legnagyobb ingyenes zenei eseményére, ugyanis szeptember 25-én – egy év kihagyást követően – a Szerencsejáték Zrt. újra megrendezi Szuperkoncertjét ezúttal a Puskás Aréna Szoborparkban. A több szempontból is exkluzív rendezvényen a showelemek és a meglepetéselőadók mellett dalpremier is várja a kilátogató érdeklődőket.
A Szuperkoncert 17:00-kor kezdődik Magyarország egyik legnépszerűbb lemezlovasának fellépésével. LotfiBegi ez alkalommal nem csak megszokott dj szettjét, hanem egy rendhagyó produkciót is elhoz a színpadra, ugyanis a Szuperkoncerten elsőként énekesekkel és fellépőtársakkal adja elő az ország kedvenc kollaborációit: élőben hallhatja majd a közönség például Kollányi Zsuzsival és DR BRS-sel közös „Régi nyár” című slágert, vagy Pápai Jocival készült „Kicsit őrült” dalt is.
LotfiBegivel Burai Krisztián is színpadra lép, a páros egy rendkívülipremierrel kedveskedik a látogatóknak, hiszen a Szuperkoncerten mutatják be először a nagyközönség előtt „Lélegzem” című vadonatúj dalukat.
LotfiBegit és vendégeit a Bagossy Brothers Company követi majd, akik legújabb albumukról hozzák el a közönségkedvenc slágereket. Az estét pedig Majka& Curtis párosa zárja, akik lenyűgöző színpadi elemekkel kiegészített kétórás koncerttel szórakoztatják majd a helyszínre látogatókat.
Egyúttal szeretnénk ismét felhívni a figyelmet arra, hogy a hatályos járványügyi szabályok értelmében a Szuperkoncert csak védettségi igazolvány felmutatásával látogatható, az oltással nem rendelkező kiskorúak kizárólag meghatalmazott nagykorú kíséretében vehetnek részt az eseményen. A dokumentum fizikai formában és applikáción keresztül is bemutatható a helyszínen.
Minden további, a koncerthez kapcsolódó aktuális információról a szuperkoncert.szerencsejatek.hu weboldalán, valamint a nemzeti lottótársaság közösségi oldalain tájékozódhatnak.
Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez.
A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg.
Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.
Hozzászólások
Facebook hozzászólásMinden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Köszönettel:Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.
A livethemoment.hu szerkesztősége