Freddie - Fúj minket a szél - országos turné

 2020.03.06 15:44  |  livethemoment.hu  |   13883
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Freddie és zenekara 2020 tavaszán országos turnéra indul, melynek budapesti állomása az Instant lesz. Az elsöprő erejű koncertsorozat a „Fúj minket a szél” címet kapta az énekes legújabb dala után. A budapesti közönség az Instant színpadán láthatja először Freddie-éket a 2020-as klubszezonban.

Fehérvári Gábor Alfréd, azaz Freddie kiemelkedő tehetségére és lehengerlő hangjára először 2015-ben, a Rising Star című műsorban kapta fel fejét a közönség és a szakma. A tehetségkutatót követően debütált a blues-os hangzású „Mary Joe” című dala, mellyel abszolút rádiós kedvenccé avanzsált a fiatal énekes. Az átütő sikert mégis a következő év hozta meg Freddie számára, amikor a DAL 2016 nyerteseként képviselhette hazánkat a 61. Eurovíziós Dalfesztiválon a „Pioneer”-rel.

2016-ben kivívta a szakma elismerését is: a Petőfi Zenei Díjon „Az év felfedezettje” lett, majd VIVA Comet gömböt vihetett haza „A legjobb dal" kategóriában.

Még ebben az évben jelentkezett első stúdióalbumával - „Pioneers” címmel -, amelyen már helyet kaptak magyar nyelvű felvételek is. Közülük a legsikeresebb, a 2017-es év egyik legjátszottabb magyar rádiós dala a „Csodák” volt.

Freddie feltűnésével a hazai pop-rock szcéna egy hiánypótló hanggal, megnyerő színpadi jelenséggel és nagyszerű dalszerzővel lett gazdagabb. Szilárd rajongótábora, meghatározó slágerei és több tízmilliós össznézettségű videói megkerülhetetlenné tették a hazai zenei életben. Freddie zenekarával együtt járja az országot, energikus koncertjein pedig a lüktetés mellett a lélekmelengető, lírai dalok is helyet kapnak.



Az országos turné állomásai:

MÁRC.14 - Kiskőrös, Fröccs
MÁRC.20 - Kecskemét, Mirage
MÁRC.21 - II. Berekfürdői Tavaszi Édes Fesztivál
MÁRC.27 - Sopron, Hangár | vendég: Berkes Olivér
ÁPR.11 - Pécs, Pécsi Est | vendég: Berkes Olivér
ÁPR.17 - Budapest - Instant | vendég: Berkes Olivér
ÁPR.24 - Nyíregyháza, Club Hollywood | vendég: The Sign
MÁJUS.2 - Miskolc, Helynekem | vendég: The Sign
MÁJUS.8 - Győr, Rómer Ház
AUG.21 - Strand Fesztivál 2020


Jegyek: tixa.hu





TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 510 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
2317123.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: