Michael Jackson

 2018.06.13 21:06  |    |   2029
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



1958. augusztus 29-én született az Indiana állambeli kis iparvárosban, Garyben. Apjuk, Joseph Walter Jackson, darukezelőként dolgozott a helyi gyárban. Anyjuk, Katherine Esther Scruse eladóként dolgozott; emellett templomi kórusban is énekelt.

Michael család hetedik gyermeke volt. 1966-tól bátyjaival (Jackie Jackson, Tito Jackson, Jermaine Jackson, Marlon Jackson) a The Jackson 5 együttes tagja. Apjuk, Walter Joseph Jackson volt az együttes menedzsere. Michael 1971-ben szólókarrierbe kezdett, és sikerei miatt "a pop királyának" is nevezték. 1982-es albuma, a Thriller minden idők legnagyobb példányszámban elkelt albuma négy másik stúdióalbuma, az Off the Wall (1979), a Bad (1987), a Dangerous (1991) és a HIStory (1995) szintén a világ legjobban eladott nagylemezeinek listáján szerepel.

A 80-as évek elejére Jackson meghatározó alakja lett az amerikai popzenének és popkultúrának. Ő volt az első afroamerikai előadóművész, akinek klipjeit rendszeresen játszotta az MTV, ami más, addig mellőzött fekete előadók sikerét is elősegítette. A Billie Jean című dalhoz készített klip volt az áttörés, ezt követte a Beat It és a Thriller című dalok klipje. Az MTV erősen bízott abban, hogy ha a videoklipeknél promóciós eszközből művészeti formát csinál, azzal a csatorna hírneve is nőni fog. A Black or White és a Scream videoklipjének köszönhetően Jackson az 1990-es években is gyakran szerepelt az MTV-n. Televíziós sikerei mellett számos nehéz tánctechnikát népszerűsített: a robottáncot, a moonwalkot (holdsétát) gondosan kidolgozott színpadi előadásaival. Egyéni zenei hangzása és énekstílusa hatással volt több hiphop-, popzenei és R&B-előadóra, több generációban.

Bővebben: wiki






TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 308 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1806384.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: