U2 turné: Bono hangja miatt megszakadt a berlini koncert

 2018.09.04 16:05  |  G.Zoli  |   13517
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



2018. szeptember 4. - A U2 Berlinben lépett fel, de hamarabb be kellett fejezniük a koncertet, mely után az énekes azonnal orvosi vizsgálatnak vetette alá magát.
A U2 ír rockzenekar énekese vasárnap este az abbahagyott berlini koncert után az együttes honlapján jelentette be, hogy megvizsgálta egy “remek” doktor, és az ő segítségével teljes hangján folytathatja turnéját. Mint írta, megkönnyebbült, hogy kizártak nála “bármiféle komolyabb problémát”.

A szombat esti fellépésen Bonónak már a kezdetektől problémák voltak a hangjával, és rendszeresen kortyolgatott forró italt egy termoszból, hogy folytatni tudják a show-t. A Beautiful Day című szám elhangzása után, amelyet egy lelkes rajongó éneklésének segítségével adott elő, Bono levonult a színpadról és nem is tért vissza. Majd indoklás nélkül bejelentették, hogy a koncert nem folytatódik.

“A show előtt Bono jó formában volt, hangja is nagyszerű volt, és vártuk második berlini fellépésünket, ám néhány dal után teljesen elment a hangja. Nem tudjuk, mi történt, orvosi segítséget kérünk” – írták később honlapjukon közzétett közleményükben.

Az 58 éves énekes most bejelentette, hogy november 13-án kárpótolja berlini rajongóit a szombat esti koncertért, amelyet néhány szám után félbe kellett szakítani, mert elment a hangja. Bono a turné legközelebbi állomásaként hétfőn és kedden lép fel Kölnben.

MTI






TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 510 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
2317200.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: