Volt egyszer egy IFIPARK – Edda Művek

2019.07.14 18:33 | livethemoment.hu



"Eddásnak lenni életforma, egyfajta összetartozás.”
Egy időálló mottó, úgy, mint maga az Edda együttes.

A zenekar számos koncertet adott a korábbi Budai Ifjúsági Parkban, többek között itt tartották első önálló budapesti koncertjüket 1979-ben. 1980–ban is ők adtak itt koncertet mikor koncert közben leomlott a fal.
Szintén 1980-ban jelent meg első nagylemezük, illetve ebben az évben szereztek országos ismeretséget EDDA Művek néven. A zenekar ezt az évet tekinti hivatalos pályafutása kezdetének. Nevükben a „művek” szó azt szimbolizálja, hogy az együttes Miskolcon, egy tipikus északkelet-magyarországi iparvárosban – az „acélvárosban” – kezdte pályafutását.

Ezúttal is egy fergeteges koncertet adtak, remek volt a hangszerelés a hangosítás és a fények. Szerencsére ezúttal minden kő a helyén maradt. :)

Az est érdekessége, hogy a koncerten Pataky Attila fia Gergő is fellépet és egy egy számot együtt énekeltek.
Készségtelenül hogy az Edda a második fiatalkorát élik, folyamatos koncertek, túrnék és mint látszik, a lelkesedésük nem lankad. – és ezt köszönjük nekik


A zenekar közösségi oldala: facebook.com/eddamuvek

Kép és szöveg: G. Zoli (livethemoment.hu)


Az oldalon található képek szerzői jogvédelem alá esnek



A koncert további képei




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

A klipszavazás állása

Az oldal hivatalos dala
facebook.com/dirtyslippers
youtube.com/dirtyslippers
2019 © Lobó - Szalóky Lázár engedélyével

Infobox
Public info
  
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 1 év és 243 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
275606.
Lefrissebb bejegyzések
Zenei érdekesség 2 órája 44 perce
Visszakapta ellopott hegedűjét Lajkó Félix
Koncertajánló
Axel Rudi Pell koncertje a Barba Negrában
2020. október 18.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


A hét videója
HONEYBEAST – Reggeli napfény
     


Interjúk




 


  Partnereink

                           

Tárhely szolgáltatónk:  Magyar Hosting Kft.