Ziggy Marley-koncert lesz júliusban a Budapest Parkban

 2019.02.11 20:08  |  G.Zoli  |   757
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)
 
0
 
0
 
0
 
0
 
0



Első budapesti koncertjét adja Ziggy Marley, Bob Marley legidősebb fia idén nyáron. A reggae előadó, aki tavaly a VeszprémFesten lépett fel először Magyarországon, július 30-án a Budapest Parkban zenél - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

Ziggy Marley 1978-ban mindössze tízéves volt, amikor a stúdióban először figyelhette meg legendás reggae előadó édesapját lemezfelvétel közben. Később, még szintén gyerekként turnézott is Bob Marley-vel, a kingstoni One Love Peace koncerten színpadra is állt vele. Egy évvel később testvéreivel - Sharonnal, Cedellával és Stephennel - megalapította első zenekarát, a Ziggy Marley and the Melody Makerst.

Bob Marley 1981-ben elhunyt, a családi zenekar ezt követően szép pályát futott be, tíz lemezt is készített. A frontember Ziggy a kétezres évek elején szólókarrierbe kezdett, első önálló lemeze 2003-ban jelent meg Dragonfly címmel. Eddig hét stúdióalbumot készített, a legutóbbi tavaly jelent meg Rebellion Rises címmel. Ennek anyagát Ziggy maga írta, rögzítette és a producer is ő volt. Az erősen politikai hangulatú, lázadó szellemű anyagot a szaksajtó is méltatta.

A már nyolc Grammy-díjjal elismert zenésznek saját lemezcége és kiadóvállalata van, Marijuanaman címmel képregénykötete és animációs websorozata is készült. Tavaly arról lehetett olvasni, hogy egy életrajzi filmen dolgozik, amelyben apjának állít emléket.


MTI
Kép: ziggymarley.com




TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:
Kövess minket és nem maradsz le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége

Ajánljuk még

Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 329 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1809685.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: