A legendás Bee Gees együttes



A Bee Gees egy angol popegyüttes, melyet három fivér, Barry Gibb, Robin Gibb és Maurice Gibb alapított. 45 éves pályafutásuk alatt a Gibb fivérek 19 dala vezette a slágerlistákat, egyetlenek a The Beatles mellett, akiknek egy időben öt daluk is szerepelt az USA TOP 10-ben. 7 Grammy-díjjal, ezen kívül 8 Grammy-díj jelöléssel rendelkeztek. Megkapták az életműdíjat, tagjai lettek a Rock and Roll Hall of Fame-nek, Barry Gibb pedig a Songwriters Hall of Fame-nek. Nemcsak zenészként, hanem zenei producerként is jelentős díjakat kaptak.

A Gibb fivérek több mint 1000 dalt írtak, dalaikat olyan világhírességek játszották, énekelték, mint Elvis Presley, Janis Joplin, Bonnie Tyler, Barbra Streisand, Diana Ross, Samantha Sang, Dionne Warwick, Céline Dion, Kenny Rogers, Dolly Parton és Cliff Richard.

A zenéjükre elsősorban a The Beatles, a The Everly Brothers, Buddy Holly és a Mills Brothers gyakorolt hatást. A disco-korszak sok meghatározó dala is a nevükhöz fűződik.

A Gibb család gyökerei Manchesterbe nyúlnak vissza: itt született Hugh Gibb és Barbara May Pass, itt is házasodtak össze 1944. május 27-én, valamint itt született meg az első Gibb gyerek, Lesley 1945. január 12-én.

Nem sokkal Lesley megszületése után a család elköltözött Man szigetére, Douglasbe, ahol a papa nyaranta szállodákban játszott zenekarával, télen pedig egyéb munkákkal tartotta el családját. Man szigeten született meg Barry 1946. szeptember 1-jén 8 óra 45 perckor, valamint az ikrek, Robin és Maurice 1949. december 22-én (3 óra 15 perckor, illetve 3 óra 50 perckor), mindhárman a Jane Crookall Maternity Home-ban.

A Gibb család 1955 januárjában költözött vissza Manchesterbe, a Keppel Roadra, a város Chorlton-Cum-Hardy kerületébe. A család nagy szegénységben élt, a gyerekek az utcán csavarogtak, s gyakran kerültek összetűzésbe a rendőrséggel.



1956-ban a három fivér, Barry, Robin és Maurice saját szórakoztatásukra kezdtek vokálban énekelni. 1957. szeptember 1-jén Barry születésnapjára megkapta élete első gitárját. Nemsokára már saját dalokat írt, testvéreivel képzeletben zenekart alapított, melyet „Rattlesnakes”-nek neveztek („csörgőkígyók”). Még ugyanebben az évben, december 28-án a három Gibb fivér és két barátja, Paul Frost és Kenny Horrocks közönség előtt lépett fel a helyi Gaumont moziban „Rattelsnakes” néven, ahová két film vetítése közötti éneklésre hívták meg őket. (Paul Anka „I Love You, Baby” számát kellett playback-ről énekelniük, azonban Robin vagy Maurice kiesett szerepköréből, így saját hangon is énekeltek). Ezután a három fivér és két barátja többször is fellépett közönség előtt, Barry ritmusgitározott, a három testvér és két barátjuk énekelt. A zenekart egyszer „Rattlesnakes”-nek, máskor „Wee Johnny Hayes”-nek vagy „Blue Cats”-nek nevezték.

A Bee Gees együttes 1963-tól kezdődően szerződést kötött a Festival Records lemezkiadóval, a család emiatt 1963 januárjában Sydney-be költözött, a fivérek pedig stúdióba vonultak, és február folyamán rögzítették a The Battle of the Blue and the Grey / The Three Kisses of Love című számokat, Barry szerzeményeit. A lemez producere Cole Joye volt, együttese, a Joy Boys játszott dobon és basszusgitáron, a Gibb fivérek pedig énekeltek. A lemez hangmérnöke Robert Iradle volt. A kislemez 1963. március 22-én jelent meg „Leedon” címke alatt Ausztráliában (a lemezeken levő dalokat rögzítésük előtt a testvérek már előadták a televízióban és rádióban).



Az 1966-os év a Bee Gees-hangzás kiteljesedésének éve volt, ami aztán 1967-től a világhír felé repítette őket. Az 1966-os évet még a Leedon lemezkiadóval kezdték a „Cherry Red / I Want Home” kislemezzel 1966 márciusában. Lemezük, bár a Festival Record új, 4 sávos felvevőkkel is rendelkező stúdiójában lett felvéve, mégis mono felvétel lett. A felvételek minősége nem volt jó, így először pályafutásuk alatt a Bee Gees-nek kellett az utómunkálatokat is elvégeznie. Ezek után határozták el, hogy szakítanak a Leedonnal. Március végén Barry megkereste Nat Kipnert, aki a Spin kiadót ajánlotta nekik. Nat Kipner amerikai volt, aki áttelepült Ausztráliába, producerként dolgozott zenei show-k, TV műsorok és lemezkiadások területén, zeneszerző volt és több zenei tartalmú újság publicistája. Nat szerette volna, hogy Barry mellett Maurice és Robin is a stúdió részére dalokat írjon, Robint ez nem érdekelte, Maurice azonban boldogan elfogadta az ajánlatot.

Az 1968-as évben a Bee Gees együttes egymás után adta ki a slágerlistás számaikat, valamint koncerteztek a világ számos országában. 1968. januárban először turnéztak az USA-ban, február 10-én megjelent a második albumuk Angliában a „Horizontal”. Ez az album zenei szempontból az elsőnek a folytatása, a lemezen olyan számokkal, mint a „Massachusetts”, „World”, a „Harry Braff”, „Horizontal”, melyek mindegyike slágerlistára került nemcsak Angliában, hanem a világ számos országában is. Márciustól folyamatos koncertek következtek, németországi turnén vettek részt, március 17-én bemutatkoztak az egyik legnépszerűbb amerikai pop-show-ban, az „Ed Sullivan Show”-ban is, majd újabb angliai koncertek (London, Manchester és egyéb városok) következtek a rádiós és televíziós fellépések mellett, végül felléptek Belfastban is.
1971 a Bee Gees visszatérésének az éve, két lemezt adtak ki: „Melody” filmzenét (június 10-én jelent meg), és a „Trafalgar” című albumukat. Utóbbi első száma, a „How Can You Mend a Broken Heart” már kislemezként is az USA Billboard listájának első helyére ugrott.



1975 és 1979 közötti időszak a Bee Gees életében a disco időszakot jelenti, mely a 60-as évek közepétől elindult sikert is felülmúlta az együttes életében. Az együttes 1975 elején Miami Beach-be költözött, és elkezdett dolgozni a „Main Course” nagylemez felvételein, az Atlantic kiadóval és Arif Mardinnal. A három Gibb fivér lakást vásárolt, valamint később egy stúdiót is Miamiban. Ebben az időszakban Karl Richardson volt a zenei szerkesztőjük.

1976 első felében vették fel a „Children of the World” című albumukat, mely szeptember 1-jén jelent meg először az amerikai, majd más országok piacain. A lemez sikeres lett: szeptember 20-án a USA-ban aranylemez, december 23-án pedig platinalemez lett.



1990-ben két válogatáslemez jelent meg az együttes munkásságából, a Tales from The Brothers Gibb és a The Very Best of The Bee Gees, utóbbi 5 millió eladott példányával az egyik legsikeresebb lemezük. 1991-ben megjelent a „High Civilization” c. albumuk, rajta egy újabb siker, a „Secret Love”. Ezt követte 1993-ban a „Size Isn't Everything” c. megaseller. A „Paying The Price Of Love” c. számhoz készített videoklip révén a BeeGees belépett a számítógépek világába, mivel már a holográfiát is felhasználták, s ezzel különleges színt adtak az egész klipnek. A „Blue Island” a délszláv háború gyermekáldozatainak megsegítésére íródott, a „Decadance” pedig egy régi siker, a „You Should Be Dancing” feldolgozása.

1997 augusztusában az együttes hosszú idő után újra teljes koncertet adott, melyre a Las Vegas-i MGM Grand Arena-ban került sor („One Night Only”). A koncertet az Államokban az HBO közvetítette, az Egyesült Királyságban pedig a BBC eddigi legsikeresebb zenei programja volt.



A Bee Gees 1998 augusztusában Dublinban adott koncertet (Dublin Rehearsals '98), mely egyúttal a „One Night Only”-turné kezdete is volt. A koncertkörútról utóbb CD ill. DVD is készült. 1998. szeptember 3-án rögzítették az „An Audience With The Bee Gees” szalagot, majd a Wembley-ből indulva koncertturnén vettek rész 1998-1999 években (Európa, Dél-Afrika, Argentína (Live In Argentina '98), Új-Zéland és Ausztrália területén) („One Night Only”). 1998. november 27-én az „One Night Only” már platinalemez lett. 1999. október 12-én a Man szigeti Postahivatal Bee Gees bélyeget adott ki. Az 1999-es évet a Millenniumi Koncerttel zárták (Florida)

2003 elején Maurice megbetegedett, kórházba került, és január 12-én meghalt. 2003. január 15-én volt a temetése. Január 22-én Robin és Barry közösen bejelentették, hogy Maurice halála egyben a Bee Gees együttes végét is jelenti, hiszen a „harmadik tag pótolhatatlan”. 2003. február 23-án a Bee Gees átvette a Grammy-díjat, melyet 2002-ben kapott életművéért. 2004. május 12-én a Bee Geest a Music from Manchester University tiszteletbeli tagjává választották, június 22-én a „Staying Alive”-öt beválasztották minden idők 10 legjobb mozifilm zenéje közé. Ezután Robin 2012. május 20-án hunyt el daganatos betegségben.

Barry Gibb, a Bee Gees utolsó életben lévő tagja


www.beegees.com
További adatok: wiki




Kövessen minket és nem marad le semmiről!

Hozzászólások

Facebook hozzászólás

Tisztelt Olvasóink!

   Minden olvasóink számára biztosítani szeretnék, a lehetőséget arra, hogy hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. A hozzászólás a Facebook bejelentkezése után lehetséges. A hozzászólások a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért, a hozzászólásokat illetve a hozzászólási lehetőséget letiltjuk.
Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe.

Köszönettel:
A livethemoment.hu szerkesztősége
Infobox
Public info
Page info
Keresés az oldalon

Az oldal 5 év és 329 napja érhető el (2018 05. 26.)
 Összes látogatók száma:
1809787.
Lefrissebb bejegyzések
Zenevilág - hazai 2024.02.13 17:52
„Úgy szeretném meghálálni!” – Szenes Iván 100
Koncertajánló
KARTHAGO koncert az Arénában!
2022. november 19.


Kiemelt programajánló


Programajánló

További programajánló 



Legnézettebb programajánló


Programajánló naptár


Hírek, események


Koncertbeszámolók


Interjúk




 


  Partnereink

                           

MTI-hírfelhasználó 
Tárhely szolgáltatónk: